Szemán Béla színész-rendező 1963-ban született. Munkahelyei: 1982-1985: Pécsi Nemzeti Színház, 1985-1992: Miskolci Nemzeti Színház, 1992-1998: Szegedi Nemzeti Színház (ügyvezető, marketingigazgató), 1994-1997: Szegedi Nemzeti Színház Színészképző stúdió vezetője , 1997-től a XVI. Országos Színházi Találkozó szervezőbizottságának elnöke, 1999-től az I. Országos Színházszakmai Konferencia és Vásár igazgatója, 1999-2001: Jászai Mari Színház Tatabánya (igazgató-helyettes), 2000 óta a Budapesti Tavaszi Fesztivál Pasolini Emlék-Hét főszervezője, 2001 óta a Budapesti Tavaszi Fesztivál Jancsó 80 ünnepi hét főszervezője, 2001-től szabadfoglalkozású (Székesfehérvár, Tatabánya, Szeged, Gödöllő, Győr és Budapest), jelenleg (2004-től) a Ferencvárosi Művelődési Központ főmunkatársa. Miskolci évei alatt kezdett el fiatalok színházi képzésével foglalkozni. Szegeden a Nemzeti Színház Színészképző Stúdióját vezette, majd Tatabányán a Zsámbéki főiskolával közösen folytatta a fiatalok színházi oktatását. A Győri Nemzeti Színház színészképző stúdiójának vendég tanára. Rendezőként prózai előadásokat és zenés darabokat vitt színre, a musical műfaja különösen közel áll hozzá. Számos színházi előadás dramaturgja, hobbija az írás, a Hómarta táj című verseskötetét 1993-ban, Szegeden adták ki. Főbb rendezései: Márai Sándor: Judit, Sophoklesz: Antigoné, Moliere: Tartuffe, Gelderode: Pokoli Pompa, Neil Simon-Marwin Hamlisch: Kapj El!, Collodi: Pinokkió, Anthoni Burgess: Mechanikus narancsok, Lőricz-Szemán: A Király csillaga, James Ragni: Hair, Dés-Korcsmáros: Valahol Európában, Zubornyák-Benda-Kästner: Emil és a detektívek. Együtt voltunk alapító tagjai a Sikeres Ferencvárosért Egyesületnek. Mindenki tudja Szemán Béláról, hogy nagy állatbarát.
-Először mikor volt macskád életedben? Volt-e kutyád esetleg?
-Én Pécsett születtem, de gyerekkoromban soha sem volt állatom. Szegeden volt egy kutyám, Csöpi kutyával 10 évig éltünk együtt. Egy nagyon aranyos törpetacskó volt. Mikor már Budapesten voltam és megválasztottak a tatabányai színház igazgató helyettesének, kaptam egy másik kiskutyát, őt sajnos 3 hónapos korában ellopták. Mostani macskám, Lili, abszolút az első macska az életemben.
-Hogy került Lili hozzád?
-Őt egy barátomnak köszönhetem, aki egy aluljáróból mentette meg. Lilit nagyon rossz állapotban árulták egy aluljáróban, bolhás volt, le volt fogyva, szinte csont és bőr volt az egész macska. Rögtön elvittük állatorvoshoz, aki többször adott neki infúziót, bolhátlanította, egyszóval megmentettük az életét. A barátomat pont akkor szólította el egy munka külföldre, ezért megkért, hogy vigyázzak a cicára pár napra, amíg megoldja, hogy ki legyen Lili új gazdája. Most ennek három éve és már semmi kincsért nem válnék meg tőle. Pedig voltak pillanatok, amikor megfenyegettem, hogy kidobom. Ugyanis én eddig olyan kutyákhoz voltam szokva, amelyek teljes személyiségüket alárendelték a gazdijuknak, azaz nekem. Azokban az esetekben minden a gazdi. Szerintem Lilinél pedig a majd ő tudja eset játszik. Majd ő tudja, hogy nekem mi a jó, neki mi a jó. Ezért is csiszolódtunk nehezen össze, meg kellett tanulnom macskául. Ma már tudom, hogy Lili egy különálló személyiség, tiszteletben tartja az én dolgaimat, nekem is tiszteletben kell tartanom az ő dolgait.
-Mi jellemző rá, milyen a személyisége?
-Kiskorában nagyon félénk volt. Másik macskával életében nem találkozott, de szerintem még egy egértől is halálosan megijedne. A mostani, VII. kerületi lakásom előtt még egy lakásban lakott egyébként, de máshol nem. Nem jár ki, esetleg egyszer-kétszer volt a körfolyosón. De néhány lakó már arra is megjegyzést tett, hogy látták a macskámat. Erre én írtam egy levelet a lakóknak Lili nevében (odaragasztottam a fényképét), hogy elnézést kérek, de macskaként viselkedtem, de a jövőben a lakásban fogok maradni. Elutazni velem nem szokott. Manapság már, ha dolgozom a számítógépen, az ölemben fekszik. Nagyon jól összehaverkodtunk. Fiatal korában ivartalaníttattuk, röviddel azután, hogy hozzánk került. Lili azonban hihetetlenül bosszúálló. Egyszer megsértődött rám és az ágytakaróm kellős közepére odacsinált. Egy barátom látta ennek következményeit (együtt jöttünk haza) és azóta is nevet rajta. Ugyanis pont oda ültem le az ágyra. Ezen az eseten kívül egyébként abszolút szépen használja a macskaalmot. Akkor hajkurásztam, elkaptam és megígértem, neki, hogy hontalan macskát csinálok belőle. Végül megbocsátottam neki. Összességében Lili nagyon kíváncsi. Megérzi, ha rossz hangulatom van. Ilyenkor megpróbál felvidítani, szőnyeg alá bújik, föl-le rohangál, ugrál, láthatatlan állatokra vadászik, odafekszik az ölembe. Várja, hogy megnyugodjak. Nevetni is tud, a két gyönyörű, kék szemét ilyenkor nagyon szeretem. Van egy olyan tulajdonsága is, ami nem egy macskasajátság. Ha valaki szimpatikus neki, megpuszilja a kezét. Én ezt kutyaszokásnak gondolom. Még egy érdekes dolgot mondanék. Vannak olyan barátaink, ismerőseink, akik macskaszőr allergiában szenvednek. Feljönnek hozzám és Lilitől nem prüszkölnek, jól viselik.
-Elfoglalt és sikeres művész vagy, utaznod is sokat kell? Mennyi időt tudsz Lilivel foglalkozni?
-Ha vidékre vagy külföldre kell utaznom, jönnek a már jól bejáratott barátaim (többek között Zubornyák Zoltán igazgató úr is), akik ránéznek, kicserélik a macskaalmot és enni-inni adnak neki. Egyszer egy barátom azzal viccelt meg, hogy azt mondta: Adtam Lilinek ennivalót, de szerintem már nincs meg a macskád. Ugyanis Lili nagyon el tud bújni, ha fél. De az ennivaló rendszeresen eltűnt. Lili ugyanis retteg attól, ha valaki új emberként jön a lakásomba, vagy ha táskát lát. Azt hiszi, hogy el akarják vinni őt. Két napig egyedül merem hagyni, akkor nagyobb mennyiségű macskaeleséget adok neki. A kevés vele töltött időt talán azzal próbálom megváltani, hogy szinte mindent megengedek neki, pl. Lilinek állandó helye sincs, mert bárhová mehet az egész lakásban. A macskakosarat egyébként is kikérte magának. Még fiókban is szokott aludni.