Sas Éva

Együttműködésben az Operett Színházzal a következő számokban az Operett Színház művészei közül mutatjuk be a macskaszeretőket. Sas Éva 2002 augusztusától az Operett színház énekkarában szerepel, a 2004-es évadtól pedig Kerényi Miklós Gábor igazgató úr által létrehozott „Operett Akadémia” tagja, kilenced magával. A színpadi munka mellett a Debreceni Egyetem Konzervatóriumának magánének szakán végzős hallgatóként koptatja a padokat. Az akadémia keretein belül kapta meg első nagyobb szerepeit, így alakíthatta Valencienne-t a Víg Özvegyből, valamint Angele szerepét a Luxemburg Grófja című Lehár nagy operettből. Szintén az akadémia jóvoltából volt szerencséje részt venni a frankfurti Alte Operben rendezett gálahangversenyen tavaly novemberében. A társulat nemzetközi sikereinek köszönhetően folyamatosan érkeznek a külföldi felkérések, így turnéztak már többek közt Hollandiában, Olaszországban, Németországban és Oroszországban, valamint eljutottak a távoli Japánba is, mindenhol hatalmas ováció kísérte előadásainkat. Szilvia egy sziámi macska boldog tulajdonosa.
-De hogyan lett a lánycica neve Géza?
-A cicámat Gézának hívják, bár nőstény! Nos, ez nem olyan érdekes, szerintem Gézás pofija van. Gézut egyébként családunk egyik kedves ismerősétől kaptam másfél éves korában. Bár kölyök cicát szerettem volna, de mikor megtudtam, hogy a régi gazdái otthont váltanak, és nem tudják tovább gondozni Gézát, nem tudtam neki ellenállni. Úgy gondolom, hogy sikerült nagyon jól összeszoknunk és most már lassan 4 éve tűrjük egymás hóbortjait kisebb nagyobb zökkenőkkel. Sőt mióta férjhez mentem, a párom szintén imádja őt és viszont. Géza egyébként egy fóka jegyekkel rendelkező sziámi cica. Törzskönyvvel lassan két éve rendelkezik, és jelenleg is várja tevékeny sziámi fiúk jelentkezését. A fajta általános jegyei abszolút jellemzőek rá is, hiszen most 5 évesen is rendkívül mozgékony és eleven.
-Mi jellemző rá?
-Az embereket szereti, azonban állattársaira roppant féltékeny. Minden macskát elkerget a területéről-termettől függetlenül-és a kutyákat sem kedveli. Rettentően kíváncsi természetű, egész nap képes az ablakban ülni és nézelődni, bár télen a radiátor melegségét jobban preferálja. A résnyire nyitva hagyott szekrény tuti befutó, sosem hagyja ki! Másik nagy kedvence az üres bőröndben és táskákban valamint a szőnyeg alatt való kalandozás. Játékszenvedélye elég „kétségbeejtő” mindennel és mindenkor képes játszani, legyen az egy darabka sajt, szőlőszem vagy akár az íróasztalról elcsent radír. Akinek macskája van, pontosan tudja, hogy az alvás illetve lustálkodás a macskák legkedveltebb időtöltésen ez Gézánál sincs másképp.
-Milyen vicces történet esett meg vele?
-Mint mondtam, a szekrény az egyik kedvenc helye. Épp egy igazán rossz nap után tértem haza, és mikor beléptem a szobába nem hittem a szememnek; az összes ruhám a földön hevert, ugyanis Gézu nap közben-talán unalmában-kirámolt mindent és a szekrény mélyén pihent… Később kifigyeltem, ahogyan a bútor tetejéről kinyitja az ajtókat, bemászik és két hátsó lába között kikotorja a szekrény tartalmát. A legkedvesebb történetem a közelmúltban történt, épp egy fontos előadás előtt. Itthon készülődtem és már csak a beéneklés maradt hátra. A mélyebb hangoknál még nem is történt semmi érdekes. Miközben a szobában sétálva a skálázásban a magasabb hangokhoz értem egyszer csak Gézu két lábra állt, nekitámaszkodott a combomnak és hangosan nyávogott miközben oly kérően nézett rám. Azóta sem tudtam eldönteni, hogy csak a hang magassága volt számára elviselhetetlen, vagy csak azt hitte, hogy sírok és meg kell vigasztalnia?

Sas Éva

© 2020 Horváth Vet állatorvosi rendelők. Minden jog fenntartva.
© 2020 Horváth Vet veterinary clinics. All rights reserved.
Honlap-profi
crossmenu