Sári Évi énekesnő

Évi Debrecenben született 1977-ben és ott végezte el a Tócóskerti, majd a Bányai Júlia Zenetagozatos Általános Iskolát, valamint a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolát. 18 évesen érettségizett, ezután felvételt nyert a Tanítóképző Főiskolára, de ezt félbehagyta a színházi elfoglaltságai miatt. A Viva TV műsorvezetőjeként is sokaknak ismerős lehet, nem véletlenül. Évi számára nem idegen a zene világa, hiszen négy évig a népszerű magyar pop együttes, a Splash énekesnője volt. Az általános iskola gyermekkórusának tagjaként már egészen fiatalon megízlelte a színpad varázsát. Gyermekkorában sokszor álldogált a tükör előtt, énekelgetett és arról álmodozott, hogy egyszer majd híres énekesnőként mutathatja be énektudását a nagyközönségnek. Így is lett. Azt azonban kevesen tudhatják róla, hogy az énektudását nem csak a Splash tagjaként kamatoztatta: népszerű musicalekben énekel 18 éves kora óta. Olyan színházi szerepeket tudhat már magáénak, mint a Grease-Sandy, Hair-Sheila, István, a király-Gizella, A vörös malom-Míma, a Szigorúan ellenőrzött vonatok és a Gyalog galopp magyar változata. Az m1 A Társulat című műsorának háziasszonya is volt, majd a különböző magazinokban (pl. Playboy) is láthattuk, illetve rengeteg rendezvény háziasszonya. Koroknai Árpáddal is sokat lép fel, a Gallery nevű zenekarral rock feldolgozásokkal és saját dalokkal szerepelnek. A macskaszerető művésznő a Lemezbörze, …plussz magazin, a The Sexy Sixties című rendezvényének volt a háziasszonya és a Petőfi Csarnokban adott interjút lapunknak.
-Debreceni születésű vagy. Voltak kedvencállataid már gyerekkorodban is?
-Nagyon szerettem az állatokat, de mivel lakásban laktunk, „csak” tengerimalacom és halaim voltak akkoriban. Kutyát és cicáit is akartam, de nem engedték a szüleim.
-Hogyan került hozzád életed első macskája?
-Amikor 18 éves lettem, az akkori szerelmem megajándékozott a születésnapomra egy gyönyörű szürke perzsamacskával. Ez egy meglepetés ajándék volt, a nagy vendégsereg szeme láttára állított be a fiú a macskával. A most már 14 éves Mikkammakka nagyon jó egészségnek örvend. Nem látom rajta az öregedés jeleit. Kislány, nem is ivartalaníttattuk, éppen most hagyta abba a tüzelést, egy hét után. Ő az én szerelmem, ahová megyek a lakásba, ő jön utánam, ha esetleg nem jön, akkor úgy fekszik, hogy lásson engem, éppen mit csinálok. Mindenféle ennivalóból neki feltétlen kell, még abból is, amit nem szeret, pl. megkóstolja a zöldborsót, sült krumplit, joghurtot, fagylaltot, sajtot, stb.. Mindent megkóstol, de nem kell neki több egy falatnál, de mivel én eszem, úgy gondolja, hogy az jár neki.
-És a második cicád hogyan került hozzád?
-Ezután egy pár év múlva került hozzám egy vörös házimacska. Bojli fiú volt, majd kiheréltettem. Ő egy barátnőm, Bódi Szilvi egyik cicájának gyermeke. Gondoltam jó játszótársa lesz Mikkamakkának, nem teljesen jött be… Bojliban nagyon benne van a vadászösztön, mindig harcolni szeretne, nagyon féltékeny. Vannak néha pici balhék, de ez inkább csak vicces küzdelem.
-Hogy telnek a cicák hétköznapjai?
-Most is lakásban lakom, tehát ők sem mozdulnak ki innen. Az erkélyem be van hálózva, hogy a macskák ne essenek vagy ugorjanak ki, mert a 8. emeleten lakom. A cserebogaras időszakban a fiúcicám megfogja a bogarakat, pedig én nagyon félek a bogaraktól, Bojlii mindig behozza nekem a vadászzsákmányt. Még egyszer az egyik szomszédot is áthívtam, hogy mentsen meg az óriásbogártól, amit a cicám megfogott és behozott a lakásba. A macskáknál a költözésem egy sokkhatás volt. Bojli eltűnt, már azt hittem, hogy elszökött a pakolás alatt. Mindent átkutattam, az éjszaka közepén megtaláltam a sütőben, oda bújt be. Ott ült remegve a nagy bátor vadász macska. Egyébként még egy csincsillám is van otthon.
-Miben láthatunk mostanában fellépni?
-Visszatértem a nagy szerelmemhez, a színházhoz, én ugyanis 18 éves korom óta játszom musicalekben Debrecenben. Végre Budapesten is megmutathatom magam a közönségnek, mégpedig a Pesti magyar Színházban, a Vámpírók bálja című musicalben alakítom Magdát, az egyik főszereplőt. Egész júniusban játsszuk ez a fantasztikus musicalt, majd egy kis nyári szünet után, augusztus közepétől szeptember 6.-ig ismét visszatérnek a vámpírok…

Sári Évi énekesnő

© 2020 Horváth Vet állatorvosi rendelők. Minden jog fenntartva.
© 2020 Horváth Vet veterinary clinics. All rights reserved.
Honlap-profi
crossmenu