A NOX egy 2002 óta működő magyar zenei együttes, mely a magyar népzenét modern elemekkel ötvözi. Az együttes, melynek Péter Szabó Szilvia és Nagy Tamás az állandó tagjai, eddig nyolc albumot jelentetett meg. 2008-ban új arculattal jelentkezett az együttes. A Kijevben megrendezett 2005-ös Eurovíziós Dalversenyen a NOX képviselte Magyarországot. Az elődöntőből 5.-ként jutottak a döntőbe, ahol 12.-ek lettek Forogj, világ! című dalukkal. Péter Szabó Szilvia Szegeden, 1982. szeptember 9-én született. Az egyik legnépszerűbb és legismertebb magyar énekesnő jelenleg, a NOX együttes tagjaként és önállóan is énekel. Tizenhat évesen kezdett egy amatőr együttesben énekelni. Egyik fellépésükön mostani zeneszerzőjük fivére figyelt fel az énekesnőre. 2002. március 15-én Budapestre költözött a NOX miatt. Középiskolai tanulmányait magántanulóként fejezte be. Egy nővére van, Kriszta, aki Kiskunhalason tanít német nyelvet. A NOX rengeteg arany, illetve platinalemeze mellé sok egyéb díjat és elismerést is kapott: 2003: Dalnokok Ligája, 2004: Bravo OTTO, 2004: VIVA Comet, 2004: A Bűvölet az év albuma, 2005: VIVA Comet, 2006: Fonogram, 2006: Persian Golden Lioness Awards. 2007. május 7-én jelent meg Péter Szabó Szilvia szólóalbuma. Az énekesnő ezen a legszebb magyar népmesékkel, mondákkal és Benedek Elek történeteivel ringatja álomba a gyermekeket. Az album 12 mesét tartalmaz, köztük egy-egy aranyos mondókával. Az album megjelenését követően egy Várturné keretében egész napos családi programon voltak hallhatóak a mesék. Szilvia édesanyja a forráskúti általános iskola igazgatóhelyettese. Az énekesnő a Gyermekétkeztetési Alapítvány szóvivője. A NOX első élő fellépése Magyarország Európai Uniós csatlakozásakor, azaz 2004. május 1-jén volt. Szilvia a mai napig rajong a rajzfilmekért és az állatokért. A macskái Forráskúton, édesanyjával laknak, ahol nagyon jó helyük van.
-Szegedi születésű vagy. Voltak kedvenc állataid már gyerekkorodban is?
-Mindig imádtam cicákat, a kutyákat és örök kedvenceim a lovak. Bár lovam soha nem volt és csak kicsit tudok bánni velük, őket mindig messziről csodáltam. Kutyám és macskám gyerekkoromban több volt.
-Milyen macskáid kik voltak az életedben? Most milyen macskáid vannak, akik élvezik az ideális a kertes házat?
-Első saját cicánk Szaffi volt. Ő egy fajtatiszta cica volt és neki lett rengeteg kiscicája. Mindet mi neveltük fel. Budapesten is volt egy cicám, Vacak, aki később hazaköltözött anyukámékhoz és azóta is ott él Forráskúton. Több macskám is van anyukáméknál.
-Milyen vicces történet esett meg a macskával?
-Vicces nem nagyon volt, de kedves és szép emlékem rengeteg van.
-Tudjuk, hogy sok állatvédelmi dologban is szerepet vállalsz. Mesélnél erről?
-Jelenleg a Cerberos kutyaiskolának segítek sok mindenben. Legfőképpen abban, hogy felhívjuk az emberek figyelmét a felelős állattartásra és arra, hogy egy kis állat nem csak úgy van az embernek, hanem igazi társ, barát, akit óvni kell és vigyázni kell rá! Rengeteg szeretettel Nekem is van egy kiskutyám, Lili, aki már 2 és fél éves és imádom!