Molnár Éva, azaz Vavyan Fable magyar írónő

Vavyan Fable krimi írónő 1956. március 20-án született Budapesten, Molnár Éva néven. Férjezett, egy fiú, Bánfalvy Zoltán édesanyja. Írói nevét első könyve megjelenése, 1987 óta viseli. Tanulmányait a Dr. Pólya Jenő Egészségügyi Szakközépiskolában végezte; 1988-ig ápolónőként dolgozott. Tizenegy éves kora óta ír, eleinte leginkább indiánregényeket, saját bevallása szerint azért, mert nem talált más elfoglaltságot. 1987-ben jelent meg első regénye (eddig összesen harminchat és ezek számos újabb kiadása), köztük zsaru-, akció- és kalandregények, fantasyk (mesélőkönyvek), bohóságok és (megbotránkoztató) novellák. Fesztelenül könnyed, merész stílusával, vagány humorával, csak rá jellemző, játékos, egyedi nyelvezetével ledöntötte a műfajkorlátokat, így vált az igényes szórakoztatásra vágyó olvasók kedveltjévé. Regényeiben egyedülálló módon váltogatja a karakter- és helyzetkomikumot a nyelvi humorral. Nívós gondolatvilága sokunkhoz közel áll, a tőle kölcsönzött szófordulatok, nyelvi lelemények, idézetek szállóigeként/aforizmaként terjednek, beépülnek szókincsünkbe, ujjlenyomatszerűen felismerhetők az irodalmi és köznyelvben egyaránt. Fable nem csupán történetet vet papírra, ő babonázóan mesél, minket is bevonva az általa teremtett, minden ízében életre lehelt, ezersok színű világba, melyet aztán oly nehezünkre esik elhagyni a végén. Hősei nem fekete vagy fehér jellemek, inkább pepiták, jó s rossz tulajdonságokkal, mint mi magunk is, még főgonoszai is emberszabásúak. Rajongói szerint Vavyan Fable olyan író, akit az ember nem tud letenni, mert elvarázsol, magával sodor, gondolkodásra késztet, és végig a tenyerén hordozza az olvasót. Ő nem ömlik ránk a médiából, könyvei nem marketingsikerek, hanem igaziak; úgy tartja, ő ne divatban legyen, hanem olvasásban. Vidéken él, erdő-mező-kispatak, madártrilla, patadobogás, oxigén társaságában. Kedvenc írói-többek közt-Kosztolányi Dezső, Bohumil Hrabal, Kurt Vonnegut, Raymond Chandler, Rejtő Jenő, Márai Sándor. Az írónő évente csak egyszer dedikál és ritkán ad interjút, így nagyon különleges, hogy exkluzív interjút adott a Cicc...Macska Magazinnak.
-Kedves írónő, köztudott, hogy lovak, kutyák és macskák között él, gyönyörű környezetben. Honnan ered az Ön legendás állatszeretete, volt-e esetleg kedvenc állata gyerekkorában?
-Kicsi koromban Princzért, a nyugalmazott rendőrkutyáért rajongtam, ő a szomszédé volt, tulajdonjogilag. Érzelmileg viszont az enyém. Idilliumunknak egy buszbaleset vetett véget. Nekem évekig el sem árulták, mi történt, azt mondták, Princz elveszett. Macskáink is voltak, egyikük, Peti mindig előre jelezte, ha anyám hazafelé közelgett a munkából, így maradt időm eldugni a tiltott könyvet, abbahagyni a (szintén tiltott) regényírást, és úgy tenni, mintha elmélyülten tanulnék. Kamaszként kisírtam, hogy lehessen végre kutyám. A bozontos fekete keveréknek az egykori barát emlékére Princessz lett a neve, közel 14 évig élt. 
-Milyen macskái voltak régebben?
-Mindenféle háztáji keverékek, cirmosok, feketék, tarkák. Egy ideig mélységes szerelemben élt az egész család egy sziámi kandúrral, de őt ellopták a kertből. Kaptunk egy másik fiút, ő is ugyanarra a sorsra jutott. Annyira fájt az elvesztésük, hogy nem akartunk újabb sziámit, mert azt már bezárva kellett volna tartanunk, és arra képtelen lettem volna rávenni magam. Később lett egy félperzsa kandúrunk, Yasha cicánk liezonjából kifolyólag. Hamlet csodálatosan jó természetű macska volt, nem verekedett, megfontoltan csajozott, így élete végéig megtarthatta koronaékszereit. Volt egy hisztis tonkinéz macskánk, Gina, nekem az ő természete túl sok volt, de cseperedő fiamnak pont ő tetszett, nagy barátságban éltek. 
-Most milyen macskái vannak?
-Jelenleg kilenc cicus osztozik velünk a hajlékon, többségük „zacskós”. Kikukázták őket a házunk közelében, egyiküket egynaposan, a többieket egy-két hetesen. Mi neveltük fel őket tápszerrel, és persze velünk maradtak, mert az ember nem ajándékozza el a „gyerekeit”. A legfiatalabb zacskós alig 1 éves, ő Borisz. A szürke kiscica egy erdőben bolyongott kidobva, kábé 3 hónaposan, átfagyva, betegen, éhesen. Kirándulók találtak rá, vagy inkább fordítva: ő nem tágított mellőlük, kikövetelte, hogy mentsék meg. Állatvédőktől került hozzám két nap múlva. Sovány volt, alultáplált, taknyos, vitaminhiányos. Ma már egészséges, nagy vagány, túl egy lábtörésen és az e miatti csontműtéten.
-Mi jellemző rájuk, milyen tulajdonságaik vannak?
-A macskáink nyugodtak, barátságosak. Szeretik az emberi közelséget, olykor jobban is, mint egymásét. Ha sétálni megyek a kutyákkal a réten, némelyik cicus szívesen elkísér. Mindegyiküket ivartalaníttattam, hogy ne szaporítsam az éhező, kóborló, nyomorú sorsú macskák számát. 
-Milyen vicces történet esett meg a macskákkal?
-Mindig történik velük valami mókás-mulatságos. Ezeket a jeleneteket látni kell, úgy az igaziak. Egyszer a fiatal Kisherceg kandúrosan pózolni kezdett Ohio, a nagy fehér doyen előtt. Az idősebb macska jóindulatúan nézte az ifjabbat, még mosolygott is a bajsza alatt. Kisherceg egyre hatalmasabbra borzolta-púpozta magát, már-már spiccen állt. Ohio elunta a produkciót és egy barátságos képen legyintéssel sarkon fordult, magára hagyva a legénykét. Az meg csak nézett, mint szűz a fürdőben, hogy akkor most mi van.
-Szerepelt valamilyen karakterként akár egyik vagy másik macskája könyveiben?
-Előfordulhat ez is.

Molnár Éva

© 2020 Horváth Vet állatorvosi rendelők. Minden jog fenntartva.
© 2020 Horváth Vet veterinary clinics. All rights reserved.
Honlap-profi
crossmenu