30 éve a Magyar Rádióban dolgozik Kondor Katalin, aminek lassan 1 éve az elnöke. Ezt megelőzően számos műsort készített, sőt az elmúlt egy évben is megfogta a mikrofont néhányszor. Hogy ne szakadjon el a műsorkészítéstől, jelenleg is felelős szerkesztőként jegyzi a vasárnaponként 13 órától hallható „Névjegy” c. portréműsort. Sokan a Magyar Televízióból ismerik, ahol sok-sok produkcióban közreműködött, ezek közül talán az egy évtizedig általa is készített „A HÉT” c. politikai magazin a legismertebb. A Knézich állatorvosi rendelőben beszélgettünk.
Cicc…Macska Magazin:-Gyerek korából hozta az állatok szeretetét?
Kondor Katalin:-Bizony onnan. Mivel kertes házban éltünk Debrecenben, szinte természetes volt az állattartás. Csakhogy sajnos olyan értelemben is, hogy a disznót, tyúkot, stb. levágták, ami énbennem élénk tiltakozást, borzongást, sőt végeérhetetlen zokogást váltott ki. Természetesen a kutyákkal, macskákkal barátként bántak, nekünk is volt mindig cicánk, bár ezt leginkább többes számban kellett volna mondanom. Kutya is volt. Édesanyámat különleges módon szerették az állatok, az ilyesmit nem hinném, hogy racionálisan meg lehetne magyarázni. A nővérem és én valamit talán örököltünk ezen képességéből, mindenesetre abban teljes egyetértés volt köztünk, hogy minden nyomorult, elhagyott, kidobott, beteg állatot haza kell cipelni. Emlékszem, volt idő, amikor az egyébként nem kicsi kertben 17 macskát „tároltunk”. Voltak aztán „fő”-macskák, akiket (már elnézést, de ez esetben felrúgom a nyelvtani szabályokat, mert nekem az állat aki, és nem ami) a család is tagnak tekintett. Miként a kutyát is. Mégis, igazi felelősséget már felnőttként éreztem az állatok iránt, akkor, amikor minden tekintetben csak rám hagyatkozhattak, azaz én lettem a családfenntartó. Erre az időre tehető az is, amikor eldöntöttem, nem eszem többé húst. Ennek igen egyszerű magyarázata van: ha én magam képtelen vagyok arra, hogy megöljek egy állatot, akkor ugyan hogyan kívánhatnám ezt meg másoktól? Így aztán szépen megváltunk egymástól (én és a hús).
C. M. M:-Amikor felkerült Budapestre, egyből lett macskája?
K. K.:-Az nehéz lett volna, ugyanis egyetemre jöttem ide és egészen addig, ameddig önálló lakásom nem lett, minimum 17 albérletben laktam. Ám az első saját fészkembe elég hamar bekerült Vica, aki még mindig az első számú macskám. 12 éves. Természetesen ivartalanított, fekete-fehér bundás hölgy és bevallom, ő az igazi. Ma már nem társas-, hanem kertes ikerházban élek, ikertársammal együtt hat macskát és egy kutyát tartunk. A kutya közös. És bár a macskák három-három arányban oszlanak meg köztünk, mert a ház tele van macskaajtókkal és a nem kicsi kert is közös, ezért mondhatom, hogy az állatoknak két lakásuk van. Élnek is vele. Az állapotok meglehetősen idilliek, már csak azért is, mert a kutyával és a szomszéd kutyájával is tökéletesen békében élnek, sőt a mi kutyánk mindegyik macskával egyedi viszonyt ápol.
C. M. M.:-Mutassuk be az olvasóknak egyenként a cicákat!
K. K.:-A rangidősről már szóltam, a következő egy fiú (ivartalanított), ő Vacak névre hallgat és akkora, mint egy kutya. Tehát cseppet sem vacak. Ő éppúgy „udvari” macska, mint Vicuska, méghozzá ugyanattól az anyától. Az én előző lakásom udvarán lakott ez a bizonyos anyacica, kóborként, bár a ház etette őt és sok család köszönhetett neki macskajövevényt. Mi még a harmadik koromfekete cicánkat is tőle származtathatjuk, neki igazi egzotikus neve van, isten bűnül ne vegye, de egy egyiptomi ismerősünkről neveztük el, aki szerintünk kandúr névre hallgatott, azaz úgy hívták: Abed Gandúr. Sorban a negyedik és az ötödik egyszerre említendő, merthogy egyszerre csapódtak hozzánk: Nembéla és Teca. Ez utóbbi-szerintem ilyesmi kevesekkel fordult elő-kóborként is kövér volt és az is maradt. Életemben ilyen haspókot nem láttam. Végül, de nem utolsósorban mostanában lesz négy éves a hatodik macskánk, Mili. Neki van egy különleges tulajdonsága. Lop. De nem ám ételt, hanem zoknit, fehérneműt, konyharuhát, stb., pl. a mi szárítókról vagy a szomszédéról. Ezeket aztán a lakás vagy a kert különböző zugaiban rejti el, képtelenek vagyunk megfejteni, miért? Tolvajlás közben egyébként amolyan zsákmányszerző hangokat hallat és határozottan fejlődőképes, mert a múltkor egy igaz farmernadrágot próbált kivonszolni a kertbe. Hát így élünk mi.