Instagram
Jordán Tamás

Jordán Tamás, a Nemzeti Színház vezérigazgatója az elnöke a Sikeres Ferencvárosért Egyesületnek, amelynek én is alapító tagja vagyok más ismert közéleti személyekkel egyetemben. Az ország legnevesebb színházának vezetője a Műegyetem mérnöki karát végezte el, 1961 és 1971 között tagja volt az ELTE Universitas Együttesnek, 1971 és 1977 között a 25. Színháznak, 1980 és 1991 között a kaposvári Csiky Gergely Színháznak, majd 1991-től kinevezéséig a Merlin Színház színitanoda vezetője, a Merlin Színház egyik alapítója és vezetője. 1977-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1986-ban érdemes művész lett, majd 1996-ban megkapta a Kossuth-díjat. Fontosabb színházi szerepei: Platón: Szókratész védőbeszéde (Szókratész), Gyurkó: Don Quijote de la Mancha szörnyűséges élete és gyönyörű szép halála (búsképű lovag), Moliére: Zsugori uram (címszerep), József Attila est, Illyés: A kegyenc (címszerep), Bulgakov: A Mester és Margarita (A Mester; Jesua), Weiss: Marat halála (De Sade márki), Euripidész: Alkésztisz (Pherész), Csehov: Cseresznyéskert (Gájev), Koenigsmark: Agyő, kedvesem! (Culik), García Lorca: Bernarda Alba háza (Bernarda Alba), David Rogers: Tom Jones (Alloworthy uraság), Shaw: Szent Johanna (Warwick gróf), Ionesco: A kopasz énekesnő (Mr. Smith), Mrozek: Rendőrség (rendőrfőnök), Beckett: Godot-ra várva (Vladimir), Erdman: Az öngyilkos (Alekszandr Petrovics Kalábuskin), Fejes: Cserepes Margit házassága (Cserepes István), Weöres: A kétfejű fenevad (I. Lipót), Majakovszkij: Gőzfürdő (Csudakov elvtárs), Gombrowicz: Yvonne, burgundi hercegnő (Ignác király), Goldoni: Karneválvégi éjszaka (Momolo), Csehov: Sirály (Trigorin), Jeles András-Spiró: Valahol Oroszországban (Csebutikin), Beckett: Szöveg és zene (Brekk), Eörsi: A kihallgatás (Koplár István elítélt), Shakespeare: Julius Caesar (Caesar), Bulgakov: Don Quijote (Don Quijote), De Filippo: A cilinder (Attilio), Schulz: A nyugdíjas (nyugdíjas), Dürrenmatt: A csendestárs (Doc), Agatha Christie: Gyöngyöző cián (Kemp felügyelő), Merlin Kommandó (megzenésített versek), Jordán-Selmeczi: Megadom, és…, Hamvai: Márton partjelző fázik (címszerep), Csehov: Sirály (Szorin), Bulgakov: Álszentek összeesküvése (Moliére). Fontosabb film és tv szerepei: Staféta, Szerelmem, Elektra, Teketória, Sámán, Töredék az életről, Szédülés, Hány az óra Vekker úr, Sose halunk meg, Megáll az idő, Tasso, Szamba, Offenbach, A napfény íze. Fontosabb rendezései: Fassbinder: Petra von Kant keserű könnyei, Goldoni: Karneválvégi éjszaka, Anouilh: Szeret, nem szeret, Jordán-Selmeczi: Szeretni kell, Móricz: Úri muri, Jordán-Selmeczi: Megadom, és…, Móricz: Rokonok, Beckett: Végjáték, Caragiale: Zűrzavaros éjszaka, Stemheim: Bugyogó Önálló estjei: Amit szívedbe rejtesz (Szabad-ötletek jegyzéke), József Attila-est. Jordán művész úr már 1998-ban szerepelt újságunkban. Azóta új helyre, egy nagyon szép zuglói kertes társasházba költöztek. Sőt, új macska is érkezett a családba. Így már két macska és egy kutya is élvezi a Jordán család állatszeretetét és a csodálatos körülményeket.
-Honnan ered ez az állatok iránti szeretet?
-Már gyerekkoromban is borzasztóan szerettem az állatokat, mindig vágytam arra, hogy legyen kutyám. Macskára akkor még nem gondoltam. Sajnos a lakásviszonyaink, otthon, a szüleimnél még nem tették lehetővé az állattartást. Azonban 11 éve szerencsére változtak a körülmények. Most már hárman vannak, a Briós nevű, briard márkájú kutyus (francia pásztorkutya) 11 éves. A 2 macska pedig hab a tortán, mert a macskák nagyon kedves állatok. Pöncző, aki szerepelt már a Cicc…Macska Magazinban, akkor még fiatal fekete cicakánt, már 10 éves. Ő befogadott cica, a párom, Papp Krisztina találta a Károly körúton, kikötötték egy madzaggal egy kukához. Akkor pár hetes lehetett. Természetesen megsajnálta és hazahozta. Az akkor még tényleg kiskorú fiam, Benedek (aki most már a 2. általános iskolai osztályba megy) nagyon megszerette. Briós pedig a szájában hordozta. Az új szerzemény, a Benedek által a szomszédban befogott cirmos kismacska most 1 éves. Muckónak neveztük el. Bár a természetük eltérő a kutyusunkétól, Briós mind a 2 hölggyel jóban van.
-Milyen a két cica természete, esetleg ivartalanított ragaszkodó cicák vagy elcsavarognak?
-Természetesen ivartalanítottak, hiszen mit tudnánk csinálni a kismacskákkal az ellések után. Bár a macskáról azt mondják, hogy nagyon nehezen szokja meg az új helyet, Pöncző egyszerűen imádja a zuglói társasházat a belvárosi lakásunk után. 1 napig sem búslakodott, szomorkodott, nem hagyott rajta semmilyen nyomot a helyváltoztatás. Belakta a környéket. Azonban mivel állandóan nyargalásznak, mindig félünk, hogy kiszaladnak az úttestre és elüti őket egy autó. Bezárni azonban főleg ilyen jó időben nem lehet az állatokat. Valami lehet a túlsó oldalon, mert oda állandóan átmennek. Talán etetik őket? Muckó pedig inkább a kertben bóklászik. A két macska egyébként nincs jóban egymással, féltékenyek egymásra. Pöncző 9 éves volt, amikor jött az új vendég, ami egyáltalán nem tetszett neki. A kis macskát is meg akarta pofozni.
-A lakásba is bemehetnek?
-Természetesen, főleg télen szeretnek bent kuksolni. A macskáink akár napokat is eltöltenek benn, nem izgatják magukat semmi miatt. De ilyen jó időben azonban kivágyódnak. Főleg azért, mert a környéken sokan tartanak cicákat, szeretik az emberek az állatokat ezen a barátságos kis vidéken. Olyan, mintha falun lennénk, a kutya is sok.
-Valami vicces történet előfordult már velük?
-Ebben a témakörben csak azt tudom felemlegetni, ami mindenkit meglep és ez főleg az idősebb, a fekete Pönczőre igaz. Már említettem, hogy Briós nevű, kutyusommal jó viszonyt ápolnak és a kutyánk a kismacskákat a szájában hordozta. Ezt a szokását azonban nem adta fel, amikor játszanak, még most is sokszor látom a macskákat a kutya szájában. A vendégeink ereiben ilyenkor elhűl a vér, azt mondják, hogy gyorsan, gyorsan, a kutya megeszi a macskátokat… Olyan, mintha Briós széttépné a macskát. Ők pedig hihetetlenül ravaszok, megharapják a kutya fülét és farkát is, belecsimpaszkodnak. Közben Briós félelmetesen ugat, azt hihetnénk, hogy itt most utolsó vérig megy a küzdelem. Ezt látni kellene minden olvasónak, főleg akkor produkálják magukat, ha új embereknek mutathatják be magukat.

Jordán Tamás

© 2023 Horváth Vet állatorvosi rendelők. Minden jog fenntartva.
© 2023 Horváth Vet veterinary clinics. All right reserved.
Honlap-profi
crossmenu