Bíró Ica, a magyar fitnesszkirálynő

Ő volt a 80-as évek ún. ezerarcú modellje, több nagy poszterről és kártyanaptárról mosolygott ránk. Dolgozott manökenként is, az ország vezető cégei hirdették vele termékeiket (Totó-lottó, Videoton, Traubisoda, Ropi, szőnyegek, bútorok és parketták, stb.). 1985-ben, lánya születése után rekordgyorsasággal, 3 hónap alatt nyerte vissza eredeti alakját és még sikeresebb modell lett, mint valaha, pl. egész Nyugat-Európában ő kacsintott le a vásárlókra a Semperit festék dobozáról és a Matthias pezsgő üvegéről. A Hungarotex és a Mádi cégek is vele hirdettek, majd a kezdeti TV-reklámfilmek felé tett kitérőt. Ezután nem volt kérdéses, hogy filmszerepekre is felkérik, szerepelt a 8 évszak, a Néma és az Emberrabló lányok című filmekben. A Néma című filmnek már a főcímdalát is ő énekelte. Abban az időben a rockzene volt az uralkodó zenei irányzat, ezért lett ő a Metal Lady, ugyanezzel a címmel hozta ki első albumát 1987-ben. 1988-ban már a Beatrice előzenekaraként turnézott az országban és 1993-ban megjelent második albuma is. Második albumát a Sex Action együttessel együtt mutatta be turné során. 1994-ben, mivel a metálzene már lecsengett, valamint több egészségügyi problémája is volt, műfajt váltott és egy életre elkötelezte magát az egészséges életmód mellett. 1994-ben megjelent Testszépítés című első, 1997-ben Testszépítés II című második, 1999-ben Kelet című harmadik videokazettája, 2000-től, 2003-ig még további négy videokazettája, IV., V., VI. és VII. címekkel. Közben 1996-ban Pozitív gondolkodás, étkezés, mozgás és testápolás címmel megjelent első könyve, amit még követni fog jövőre a Megújulás titkai (test és lélekszépítés) című második írása. 1998-ban Lélekszépítő lemezzel jelentkezett. Mindemellett még a színészettel is megpróbálkozott, 2002 óta Stephanie-t játsza a Kaktusz virága című darabban, a Ruttkai Éva Színházban. Budai tágas háza igazán ideális hely sziámi cicái számára. Élvezettel mesél macska társairól.
-Budapesti lány vagyok, mivel emeletes házban laktunk, csak időnként vihettem haza valamiféle kóbor állatkát (többnyire macskát), de anyukám nem engedte meg, hogy hosszabb időt velünk töltsenek. Azonban a nagymamám Pilisborosjenőn lakott, ott mindig voltak macskák a ház körül. Egyszer a padláson ellett meg az anyamacska és én pedig felolvastam a Misi mókus kalandjait a kiscicáknak. Mikor már önállóan laktam a III. kerületben, egy macskakiállítás emlékeként került hozzám Ciceró, a narancssárga szemű, cirmos házi kandúr, aki hosszú időt töltött velem. Következő cicámat Shanitól, a hastánctanáromtól kaptam, ez a házi cica azonban sajnos nem volt hosszú ideig velem. Miután már önálló kertes családi házba költöztem, elkezdtem gondolkodni azon, hogy kellene valamilyen állatka nekem. 1999-ben pedig már nem gondolkodtam tovább, mert egy egér befutott a kertemből a konyhámba. Ide macska kell!-mondta a barátnőm, mikor elmeséltem neki a sztorit, és rövidesen meg is ajándékozott egy cirmos házi cicával. Két évet töltött velem Macsi, a nagy kandúr, utána egy ideig szünet, majd Trunkos Andrástól, a volt barátomtól kaptam életem első sziámi cicáját. Ő lett a mi kis házőrző cicánk. De a mostani két sziámim már a kelet-imádatomhoz kötődik, ugyanis életem egyik legnagyobb élménye volt, hogy Shaolin főpapjával találkozhattam. Tőle kaptam a kis Buddha szobromat is, amit azóta is a nyakláncomon hordok. A főpap tavaly tartózkodott hazánkban, a Shaolin versenyt tekintette meg. A versenyen induló Shaolin fiú pedig, akivel sokat beszélgettem, rábeszélt két sziámi cica megvételére, akiket a Budapest Sportcsarnoknál árultak a verseny körüli keleties kirakodóvásár kellős közepén. Azaz először csak egyre, de mivel az eladó azt mondta, hogy ők testvérek és eddig minden idejüket együtt töltötték, meg kellett vennem a másikat is. Így került hozzám a most már lassan két éves Ki-csi és a lassan három éves Ö-csi. Nevüket a Shaolin verseny kínai nevéből, a csi szócskából kapták. Bűbájosak, jönnek utánam, mint egy kutya, még éjszaka is járkálnak a lakásban. A nagyobb sokat csavarog, ő a beszédesebb, nyávogósabb, nem véletlen, hogy Nyafi volt az előző neve. Nagy vadász, megfogja a madarakat is. A kicsi azóta szerethetett meg, amióta megmentettem az életét egy nagyon súlyos betegséget követően. Történt ugyanis, hogy a sokat csavargó nagy elkapott egy csúnya macskanáthát, ő kigyógyult, de a fertőző betegséget átragasztotta a kicsire. Hosszas gyógykezelés következett, de sajnos pont nem tudtam vele maradni, mert akkor kellett bemennem a Big Brother házba. Mikor kijöttem, egy csont sovány, üveges szemű, fakó szőrzetű macska fogadott otthon. Összesen 15-ször jött ki az orvos, adott injekciókat az étvágytalan cicámnak, mire az elkezdett újra enni. Azóta mindig hozzám bújik, pl. most írom a könyvemet a földön, ő pedig úgy ül a nyakamon, mint egy kotlóstyúk. Bár jelölnek (igazi kandúr macskák), még gondolkodom az ivartalanításon, mert még szeretnék tőlük utódokat.

Bíró Ica, a magyar fitnesszkirálynő

© 2020 Horváth Vet állatorvosi rendelők. Minden jog fenntartva.
© 2020 Horváth Vet veterinary clinics. All rights reserved.
Honlap-profi
crossmenu