Antal Tímea magyar énekesnő, az X-Faktor harmadik szériájának második helyezettje, napjaink egyik legismertebb fiatal magyar énekesnője. 1993. március 6-án született az erdélyi Bánffyhunyad nevű városban. A gimnáziumot természettudományi szakon végezte el, a gimnáziumi évei alatt hangképzésben részesült. Sok versenyen vett részt a hangjával, mint például a Lélek csillaga és a Kárpátok csillaga tehetségkutatók, amiket megnyert. 2008-ban és 2010-ben is indult a Megasztárban. 2012-ben indult az X-Faktorban, ahol párbaj nélkül a 2. helyen végzett. Nagyon szereti az állatokat, macskájával többször szerepelt már az újságokban.
-Gyerekkorodban is voltak macskáid?
-Gyerekkorom óta szeretem a kiscicákat, ezért, falun, nagyszüleimnél mindig volt cicám. Mindegyiket elneveztem, imádtam őket.
-Hogy hívták az első saját macskádat és milyen volt ő?
-Az első saját macskámat Cirminek hívták. Nagyon édes kiscica volt. Ha tehettem minden nap kimentem hozzá suli után. Készítettem neki kis kuckót is, oda bújtam mindig el vele. Anyumék mindig tudták, hogyha eltűntem, akkor vele voltam. Játékos, szelíd kiscica volt, mindig szerette, ha az orrát simogattam.
-Hogy hívják a mostani macskádat? Hogy van most?
-A mostani macska neve Mili. Ezt közösen adtuk a párom családjával. Sajnos nekem nincs sok időm foglalkozni vele, viszont, Bogi, a párom húga, minden nap játszik, foglalkozik vele, tulajdonképpen Ő a kiscica gazdája. Nagyon vicces macska, sokszor, olyan, mint egy mókus. Két lábra áll, és úgy játszik, sokszor eltűnik a lakásban és órákig kell keresni, mert nem hajlandó kijönni, de étellel mindig elő lehet csalogatni. Már nagyon ügyesen vadászik, eleven kiscica.
-Milyen tulajdonságai vannak, milyen vicces történetek estek meg vele?
-Mili egy Brit kiscica, nagyon játékos, barátságos, most egy kutya a legjobb barátja. Szeret sokat aludni, napjában többször is szunyókál, de ahogy felébred, keresi a partnerét játszáshoz. A vicces történetek közé tartozik Z is, hogy mindig eltűnik, és azt hisszük, hogy megszökött, és órákig keressük. Egyszer, amikor ételt szerettem volna neki adni, úgy belekapott a kezembe, hogy aztán addig nem engedte el az ujjam, amíg meg nem kapta a kajáját. Ott lógott az ujjamon, csak a fogai tartották. No, ez akkor nem volt olyan vicces, mert eléggé fájt, ahogy kapaszkodott, de így utólag, mindig jókat nevetünk rajta.