Instagram
Xantus Barbara kedvence Sorry, a szibériai husky

Egy egész ország Krisztája volt a Família Kft.-ben 1991-től 1998-ig. A TV-sorozat minden egyéb velejárójával együtt hódított, a szereplők könyveket, szakácskönyvet, újságokat és zenei CD-t is kiadtak. Közben 1994-ben lediplomázott a Gór Nagy Máris Színitanodában. Barbara című szólóalbuma 1996-ban jelent meg. Ezekben az időkben azért még számos színházi darabban is szerepelt, főleg a a Gór Nagy Máris Színitanodában (pl. Grease, Színezüst csehó, Hair, Katonadolog, Párizs, Piaf, stb.). Közben a tanodát átkeresztelték Fiatalok Színházának, de a Hair (aminek a zenéje szintén megjelent CD-n) és a Katonadolog továbbra a repertoáron van. Barbara szerepelt még a Klapka Sztárszínházban (A francia szobalány), a Madách Színházban (Kapj el, Aspects of Love, Egy nyári éj mosolya) és a Komédiumban (Gépírók, Kínaiak és Párizs, Piaf). 1998-ban leszerződött az Operett Színházhoz, ahol jelenleg az Egy bolond százat csinál című zenés darabban szerepel. A TV-ben szeptembertől lesz látható az Európa Expressz TV-sorozat jellegű folytatásában, jelenleg ezt forgatják. Láthattuk a moziban férje, Szurdi Miklós rendezésében készült Vademberek című filmben. Barbara szenvedélyes állatbarát és egy fiatal szibériai husky boldog tulajdonosa.
-Mindig volt valamilyen állatkája?
-Budapesti lány vagyok, sajnos sokáig laktunk lakásban és ott csak papagájt tudtam tartani. Most is szomorúan látom a bezárt, lehúzott redőnyű ablakokat, ha kutyaugatást hallok bentről. Szerintem egy kutya, főleg ha nagytestű, csak kertben érzi jól magát. Mi is csak azután kezdtük kutyát tartani, miután kiköltöztünk a második kerületi kertes házunkba.
-Hogyan döntöttek a husky fajta mellett?
-Férjem rám hagyta a választást. Nekik németjuhászuk volt az ezelőtti kertes budai házukban, de nem ragaszkodott ehhez a fajtához. Moravetz Levente színész barátunk huskyja szült, méghozzá ebben az évben, egész pontosan január 16-án. Tőle kaptuk ajándékba ezt az ennivaló kis husky kan kutyust, mi neveztük el Sorry-nak. Nem bántuk meg, hogy ezt a fajtát választottuk, mert nagyon emberbarát, abszolút jóindulatú. A gyerekeket sose bántaná.
-Köztudomású, hogy van egy kisebb gyerekük. Ő hogy jön ki a kutyával?
-Panna két és fél éves. Eleinte félt minden kutyától. Amióta azonban Sorry velünk van, nagyon szereti a kutyánkat, sőt már más kutyáktól sem fél. Sokat játszanak, Sorry pedig sohasem bántana sem embert, sem gyereket. Ma már ő szól nekem, hogy anyu, etessük meg a kutyust!
-Egy huskynak nagy a mozgásigénye? Hogy van idejük az elfoglaltságaik mellett még erre is?
-Sorry saját 15 négyzetméteres kenneljében tartózkodik sokat, de természetesen mindig kiengedjük a kertbe és gyakran a lakásba is. Vigyáz a házra, jó jelzőkutya már ilyen fiatalon is. Én futni szoktam vele, még egy kicsit szertelen, néha szanaszét lohol. Férjem két nagyobb gyereke napközben sétáltatja. Nincs is nyakörve, már próbáljuk rászoktatni, hogy visszajöjjön a hívó szóra.
-Hogyan viszonyul a többi kutyához Sorry?
-A szomszéd kutyákkal nagyon jóban van. A többivel is játszik sétáltatás közben, együtt futkosnak a közeli erdőben. És remélem, hogy ha Sorry megnő, még szófogadóbb lesz. Összességében nagyon jól választottunk és merem mindenkinek ajánlani ezt a fajtát, még kisgyerek mellé is, de csak kertes házba és olyan embereknek, akiknek van minimális szabadidejük.

Xantus Barbara

© 2023 Horváth Vet állatorvosi rendelők. Minden jog fenntartva.
© 2023 Horváth Vet veterinary clinics. All right reserved.
Honlap-profi
crossmenu