A vitamin ellátás zavarai
Átlagos táplálási körülmények között, ha a macska jó minőségű macskatápot kap, vitaminhiány nem fordul elő, ezért ilyen esetekben a mesterséges vitaminkiegészítés általában indokolatlan. Vitaminok szájon át vagy injekcióban való beadás ára egyes szervi betegségek gyógykezelésében vagy legyöngült macskák állapotának javítása érdekében lehet szükség. Macskákban az A- és a D-vitamin-túladagolás a legtöbb esetben együtt alakul ki, mivel az ok gyógyszer-túladagolás és a legtöbb gyógyszerkészítményben a két vitamin együtt szerepel. Ez esetben a D-hypervitaminosis tünetei a meghatározóak, mivel ezek az A-hypervitaminosis jelenségeit háttérbe szorítják. Előfordult, hogy macskáknak abban a tudatban adagolnak nagy mennyiségű D-vitamint injekció vagy tabletta készítmény formájában, hogy azzal az erőteljes csontfejlődést segítsék elő, a valóságban a túladagolásnak táplálkozási osteodystrophia és osteoporosis a következménye. A heteken-hónapokon át adott sok D-vitamin hatására a macskák sokat fekszenek, esetleg fel sem tudnak állni, lesoványodnak, elesettek, a kevésbé súlyos esetekben a táplálkozási csontrendszer-betegség tünetei határozzák meg a kórképet. Kálcium-sók rakódnak le a vesében, tüdőben és más lágy szövetben és károsítják a szervek működését.
Csontritkulás (osteoporosis)
A csont megvékonyodásának, a csontállomány megfogyásának számos oka lehet. A táplálkozási eredetű osteoporosis elsősorban hús monodiéta következménye. A csontsók mobilizálódnak és csökken a csont szilárd anyaga D-hypervitaminosisban is. A vese eredetű csontritkulásban főleg az arc- és az állkapocscsont állományának elváltozásával kell számolni. A jatrogen osteoporosis hosszas glükokortikoid-terápia miatt következik be.
Angolkór
A fiatal, főleg az elválasztás utáni korban lévő állatok táplálkozási eredetű, ma már ritka csontbántalma. Alapvető oka az elégtelen kalciumellátottság és a foszfortöbblet. Ennek kialakításában az elégtelen vagy kedvezőtlen arányú kalcium-foszfor ellátás és a D-vitamin-hiány, esetleg súlyos orsóférgesség, a bélbeli kálcium-felszívódás zavara is közrejátszhat.
Csontlágyulás
Az idősebb kor csontátépítési zavara, amely oktanilag némileg az angolkórhoz hasonlít. Ritkán fordul elő, esetleg az előrehaladottan vemhes, főleg a nagy almot szoptató nőstény macskákban, mészhiányos táplálkozásnál jelentkezik. Az emelkedett vérplazma-kalciumszint a mellékpajzsmirigy fokozott működésének a következménye. A kalcium vizelettel való fokozott ürülése, a csontváz mészben való elszegényedése, a mozgászavar ezzel magyarázható. Azért sem fordul elő gyakran, mert a vemhes macska D-vitamin, kalcium- és foszforellátását a speciális macskatápok biztosítják.
Csontdaganatok
A csöves csontok végső részén térfogat-megnagyobbodásban nyilvánul meg. Az elváltozott terület kezdetben nem fájdalmas. Pl. osteosarcoma keletkezhet először a fej csontjaiban, majd az áttét a hosszú csöves csontokban, pl. a vállízület csontjaiban is jelentkezhet. Fogsipoly hátterében is állhat ez a betegség. A röntgenképen a csontállomány felritkulása, a csontkéreg elvékonyodása és a csonthártya fellazulása látható. Többféle tünet mutatkozhat, pl. sántaság, a csonttörési hajlam növekedése, alakváltozás, esetleg a fájdalom hiánya, majd megjelenése. A végtagok csontjain jelentkező csontdaganat sebészeti beavatkozást, amputációt igényel. Utókezelésként glükokortikoidokat és citosztatikumokat kell adni. A tumoros betegségek egy részében nem az operáció az egyedül javasolható megoldás. Az utóbbi időben kezdték el macskákon alkalmazni a kemoterápiás gyógyszereket. E gyógyszeres kezeléssel a betegség előnyösen befolyásolható, sokszor teljes mértékben leküzdhető. A csontdaganatok egy részénél a sugárterápia lehet a kezelés leghatékonyabb módja. A sugárterápia célja lehet a teljes gyógyulás, a tumormentes állapot elérése, a tumor méretének csökkentése és ezáltal a műtéti megoldás előkészítése, az operáció után az esetlegesen visszamaradó daganat elpusztítása, vagy a más módon nem csillapítható fájdalom csökkentése.
Azokban a csontokban következhet be zúzódás, amelyeket kevés lágy szövet borít, és ezért a traumát okozó tompa tárgy behatását az kevéssé mérsékli. A zúzódott csonthártyában fertőzés nélküli gyulladás játszódik le. A vékony kéregállomány beroppanhat, és ez esetben a szivacsos állományban vérzések, kisebb vérömlenyek keletkeznek.
Tünetek. A trauma behatásakor a lágy szövetek is zúzódnak, ez azonban kisállatokban nem akadálya a csontzúzódás megállapításának. A sérült csont tapintásakor jelentkező fájdalom sokkal kifejezettebb, mint amit a csontot borító bőr ráncba emelésekor jelez az állat. A csontzúzódást követő 6-8 nap elteltével sántaság csak abban az esetben észlelhető, ha a zúzódott csontot szalagok, inak, izmok sértik, arra húzó hatást fejtenek ki vagy ha jelentős csontrepedés is keletkezett.
Kórjóslat. Abból induljunk ki, hogy a zúzódás helyén traumás csontkinövés alakulhat ki. Ha a bántalom lokalizációja miatt feltételezhető, hogy valamely fontos képlet (pl. ízület) működése akadályozottá válik, a kórjóslatot kétesnek, ellenkező esetben kedvezőnek minősíthetjük.
Gyógykezelés. Az állat számára pihenésről, nyugalomról gondoskodunk. A zúzódás területén kialakuló heveny, savós gyulladást hideg, összehúzó hatású borogatásokkal csökkentjük. A vastag szőrzet jelentős mennyiségű folyadékot vesz fel és a párolgó hideg folyadék a bőrt és az alatta helyeződő szöveteket jól lehűti. Fájdalomcsillapítók adása csak egyidejűleg fennálló csontrepedés esetén nem indokolt.
Csonttörés akkor keletkezik, amikor trauma hatására az élő csont folytonossága megszűnik, egyidejűleg fájdalom (shock), helyi gyulladásos jelenségek és keringési zavarok keletkeznek, és a törött csont megterhelése lehetetlenné válik. A csonttörés tehát nem kizárólag helyi elváltozás, hanem az egész szervezetet károsító, veszélyeztető állapot, amit helyileg a csont és a lágy szövet károsodásának kombinációja jellemez.
Első feladatunk a beavatkozások helyes sorrendjének megállapítása. Nem feltétlenül a törés helyreigazítása és helyben tartása a legfontosabb. A törött csontvégek elmozdulását akár a pontos visszahelyezés mellőzése árán is mielőbb akadályozzuk meg, mert az elmozdulás nagy fájdalommal jár és szövődményeket (ér-, idegsérülés, stb.) okozhat.
Kóroktan. A csonttöréseket külső és belső traumák okozzák. A traumák összenyomó, hajlító-, csavaró- és szakítóerőként érvényesülhetnek, ezért megkülönböztetünk kompressziós, flexiós, torziós és disztrakciós töréseket. Az erőhatások egyidejűleg is érvényesülhetnek. A törésformáról a beható erők iránya legtöbbször megállapítható.
Fedett törések esetén a csont folytonossághiányát érintetlen bőr borítja. A nyílt törések területén bőrsebet találunk, ami kapcsolatban van valamelyik törési véggel. Nem teljes törés esetén a csont tengelye megváltozhat, folytonossága nem teljesen szakad meg, a testrész vázát alkotó csont hossza nem változik. Ezt a törésformát (zöldgallytörés) fiatal állatokban találjuk, amelyeknek csontszövete viszonylag rugalmas, a csonthártya vastag.
A csonttöréseket a törésvonalak anatómiai helyeződése szerint is feloszthatjuk. Ennek alapján megkülönböztetünk haránt, ferde, spirál-, szilánkos és darabos töréseket.
Tünetek. A csonttörést általános tünetek is kísérhetik. Ezek leggyakrabban shockra, belső vérzésre vagy hólyagrepedésre utalnak. A helyi tünetek közül a csontrecsegés a legfontosabb, önmagában is kórjelző értékű. A kisebb, mélyebben helyeződő csontrészlet recsegése esetleg csak hallgató (fonendoszkóp) segítségével ismerhető fel. A rendellenes elmozdulás és elmozdíthatóság nem feltétlenül kórjelző értékű tünet, mert a törésen kívül más kórképekben (álízület) is előfordul. Az alaki elváltozások a törési végek elmozdulása, a keletkező vérömleny, a helyi keringési zavar és a gyulladásos jelenségek miatt alakulnak ki.
A részletes klinikai adatok birtokában elvégzett röntgenvizsgálat a csonttörésről újabb információkat szolgáltat.
Kórjóslat. A kisállatok végtagcsonttörései esetén általában kedvező. Az ízületbe terjedő vagy ízülethez közeli prognózisa funkcionális értelemben kétes vagy kedvezőtlen.
Gyógykezelés. A kisállatok végtagcsonttöréseinek gyógyulása történhet spontán, konzervatív kezelés hatására és csontegyesítés segítségével. Spontán töréskezelésre a kisállat-gyakorlatban akkor kerül sor, ha az adott szakmai és műszerezettségi feltételekkel beavatkozás nem lehetséges. A szakember szerepe ez esetben a spontán gyógyulás lehetőségének felismerésében és a gyógyulás legkedvezőbb feltételeinek elősegítésében vagy megteremtésében rejlik. A spontán törésgyógyulás alkalmával a törési végek helyreigazítása nem tökéletes. A törésvégek egymás mellé csúszhatnak, hossztengelyük a csont eredeti tengelyétől eltérő szöget zárhat be, alsó törési vég a végtagcsont hossztengelye körül a felsőhöz viszonyítottan elfordulhat. Tapasztalat, hogy a törésvégek összecsúszása és enyhe szögbe törése gyógyulás után nem okoz mozgászavart. Az így keletkező anatómiai és funkcionális változásokhoz az állat a váll-, a könyök, illetve a csípő-, a térd- és a csánkízület nyújtásával teljes mértékben képes alkalmazkodni. A konzervatív töréskezelés lényege a csontrészek lehető legpontosabb helyreigazítása és lehető legszilárdabb helyben tartása. Külső rögzítés felhelyezése előtt az adott területén a bőrt a műtéthez szokásos módon előkészítik. A műtéti csontegyesítés a törött csontok közvetlen feltárásával történik. A velőüreg-szegelés, a fémlemezes rögzítés különleges műtéti ismereteket és csontsebészeti műszereket, eszközöket igényel.
Ritka megbetegedés, amelynek a lényege a csigolyák közti porckorongok elfajulása, a porckorong anyagainak benyomulása a gerinccsatomába (porcsérv). A porcsérv károsítja gerincvelőt és ez idegrendszeri tünetek, bénulások előidézője lehet. A kórfolyamat a porckorongok elfajulásával veszi kezdetét. Az elfajulás oka, hogy a hosszú törzsű macskákban a porckorongokat az átlagosnál nagyobb terhelés éri. Lehetséges, hogy az elváltozott, tömegében is megnagyobbodott porckorong magja (nucleus ulposus), ha nagy nyomás éri, áttöri a rostos, ugyancsak elfajult, meggyengült védburkot (anulus fibrosus), és hirtelen hatol be a gerincbe, ilyenkor a macska hátulsó test- részére hirtelen megbénul (Hansen J. típusú bénulás). Más esetekben az anulus fibrosus nem szakad át, a porcsérv kialakulása lassabb, időben elnyújtottabb, következményei súlyosak ugyan, de többnyire nem állnak elő olyan drámai gyorsasággal, mint az előbbi esetben, hanem a bénulás fokozatosan következik be (Hansen II. típusú bénulás). A porcsérv nem jár mindig bénulással. Az idegrendszeri tünetek elmúlhatnak, azonban a porc sérv, hacsak műtéti beavatkozás nem történt, továbbra is fennáll. A porcsérves macskák kedvetlenek, tartózkodnak a mozgástól, különösen kerülik a lépcsőn fel-alá járást, a hátsó lábakra való támaszkodást, felugrálást. Álláskor, járáskor púposított testtartást vesznek fel, arckifejezésük, nyüszítésük fájdalmasságot árul el. A porcsérves macskákban bénulás bármikor bekövetkezhet, tünetmentessé válás után pedig kiújulhat akár több alkalommal is. A hátsó testfél bénulása esetén a macskának mindenféle mozgatástól való megkímélésre van szüksége, gondoskodni kell a macska higiéniájáról, a vizelet, bélsárürítés rendezéséről, segíthet a bénult testrészek masszálása. A porcsérv megszüntetése azonban csak műtéttel történhet.
A betegség lényege csont- növedékek képződése a csigolyák testén, az egymást összekötő szalagok tapadási helyén. A csigolyák között a csontnövedékek összeérhetnek, összenőnek, hidat alkothatnak. A csonthidak összekapcsolhatják a csigolyák sorát, ilyenkor bambuszgerinc keletkezéséről beszélünk. A folyamat legtöbbször a gerincoszlop hajlékonyságát korlátozza, ritkán idegrendszeri következményekkel is jár. A spondylosis deformans keletkezésében az alapok a csigolyaközti porckorongok elmeszesedése, emiatt rugalmasságuk megszűnése, ütköző funkciójuk kiesése. A csigolyák közti szalagokra ilyenkor fokozott terhelés hárul, és ez csontosodó csontgyulladás kialakulását, csontnövedékek keletkezését indítja meg. A betegség nagytestű, idős macskákban gyakoribb. Sokszor a más okból végzett röntgenvizsgálattal jelentős csigolyaelváltozásra derül fény anélkül, hogy a macskán ezzel összefüggő, érdemleges klinikai elváltozás mutatkozna. Máskor a mozgás során a macska fájdalmasságot árul el, sokat fekszik és nem szívesen kel föl fekhelyéről, néhány lépés megtétele után fájdalmasan felvisít. Fájdalmas lehet a bőr megfogása is. Feltűnik, hogy a macskák képtelenek gerincoszlopukat oldalirányban hajlítani, oldalforduláskor elesnek. Súlyos esetekben a betegek hátsó testrészükre megbénulnak, mozgásképtelenné válnak. A torzító csigolyabetegség esetleges megszüntetése csak műtéttel történhet.