Ma már az egész világon ajánlják a nem tenyésztésre szánt macskák ivartalanítását.
Kandúr macskák herélése (castratio) után az állat nem locsolja szét bűzös váladékát a bútorokra, szőnyegekre, függönyökre, leszokik arról, hogy nemi ösztönétől űzve, ha kell, kilométereken át keresse a tüzelő nőstényeket. Kóborlása során rengeteg veszélynek van kitéve (pl. gázolás, agyonverés, mérgezés, stb.). A kóbor macska könnyen válik betegségek (pl. fertőző macskabetegségek, veszettség, stb.) hordozójává, a riválisokkal folytatott harcai során súlyos sebekkel kerül haza, esetleg csak hetek múlva. Ivartalanításuk után agresszivitásuk csökken, tisztává válnak, érzelmileg jobban kötődnek gazdájukhoz. Nem fognak elhízni és sem játékosságukat, sem intelligenciájukat nem vesztik el. A kandúrok nagyon termékenyek, ennek eredménye rengeteg nem kívánt kiscica, amelyek nagy része otthontalanná válik és kóborolni kezd. A kandúrok ivartalanítása 6 hónap után már lehetséges, ha elérték teljes fejlettségüket és már mutatják a nemi viselkedés jellemzőit.
A nőstény macskák ivartalanításával (miskárolás, ovarioectomia, ovariohysterectomia) megszüntetjük az ivarzással járó kellemetlen viselkedést, nyugtalanságot, nyávogást, nem kívánt vemhességet. A nőstény macskák ivartalanítása már 6 hónap után lehetséges, akkor, ha elérték teljes kifejlettségüket, és megvolt az első ivarzásuk.

Húgyköveknek (urolith) a húgyutakban keletkező kicsapódott részecskéket nevezzük, amelyek 90-95%-ban kikristályosodott szervetlen vegyületekből és 5-10%-ban szerves anyagokból állnak. Nagyságuk a homokszemcsényitől a kisebb-nagyobb kavics méretéig változik. Macskák esetében herélt kandúrokban, illetve perzsa- és sziámimacskákban fordul elő leggyakrabban a húgykövesség. A húgykő nagy mennyiségű szerves anyagot foglal magában, amelyhez szervetlen kristályok keverednek. Ezeket a húgyköveket gritnek is nevezik, sárgás, sárgásfehér, esetleg barna hengerszerű képletek, tapintatuk lágy, könnyen összenyomhatóak. Keletkezésükben étrendi faktorok is szerepet játszanak. Az eleség nagy magnézium-, foszfát- és kalciumtartalma a vizelet kémhatását lúgosítja, ami kedvez a gritképződésnek. A folyamatot súlyosbíthatja az ívóvíz-hiány, a kizárólag száraz eleség etetése és vizeletürítés akadályozottsága. A grit kandúrok, herélt kandúrok húgycsövében eltömődést okoz, amely a vizeletfolyás tartós akadályát jelenti. A macskák nyugtalanok, gyakran készülnek vizeléshez, azonban csak csepegtetnek. Később az állatok hasa megnagyobbodik, abban labdaszerű, kitágult, vizelettel feszesen kitöltött húgyhólyag tapintható. Azonnal állatorvoshoz kell vinni ilyenkor a macskát. A húgycsőbe levezetett katéteren keresztül próbáljuk meg a vizeletet kivezetni. A javulást a vizelés megindulása jelenti. A gritképződés és a következményes húgycsőeltömődés ismétlődhet. Fontos a speciális macskatápok (pl. vizeletsavanyító tápok) etetése. Ellenőrizni kell a vizelet kémhatását és a savanyú kémhatás fenntartására kell törekedni.

A macska háziasítása Elő-Ázsiában kezdődött az ókorban. A macskák fontos szerepet töltöttek be az ókori Egyiptomban is. Bár a főníciaiak már korán vittek macskákat Itáliába, ahonnan lassacskán Európa szerte elterjedtek, sőt Angliába is eljutottak már a tízedik században, a szelektív macskatenyésztés, valamint a törzskönyvezés gondolata csupán a tizenkilencedik században merült fel. Ma már a házimacska (Felis catus) fajnak száznál is több fajtáját és változatait ismerik el hivatalosan világszerte, amelyet öt fő kategóriára oszthatunk: hosszúszőrű perzsamacskák, egyéb hosszúszőrűek, európai (brit) rövidszőrűek, amerikai rövidszőrűek és kelet-sziámi rövidszőrűek. Bár akad közöttük néhány ún. természetes vagy eredetileg a világ valamely meghatározott táján őshonos fajta, nagy többségük hosszú, gondosan megtervezett tenyésztőprogram eredménye, amely az átlagos keverékmacskák legkiválóbb egyedeinek szelektálásával kezdődött. Néhány fajta egyes almokban váratlanul felbukkanó genetikai mutációkból ered. Hogy az ún. nemes cicáknak ilyen széles választékát alig több, mint száz év alatt sikerült kitenyészteni, az a macska aránylag rövid ideig tartó vemhességének, gyors ivarérésének és a gyakorta nagy létszámú almoknak köszönhető. Manapság az egyesületekbe tömörült macskatenyésztők határozzák meg az ún. pedigrés macskák fajtaszabványait és törzskönyvezik a kölyköket. A tenyésztés az öröklődés törvényszerűségeitől függ. Az állatok minden egyes sejtje magában foglalja a kromoszómáknak nevezett struktúrát. A kromoszómák fonalszerű képletek, amelyek ún. génekből állnak. Minden gén a test valamely parányi részletét határozza meg (pl. szem, szőrzet színe, stb.). A gének meghatározott sorrendben helyezkednek el a kromoszómákban. A házimacska sejtmagjai harmincnyolc kromoszómát tartalmaznak, amelyek tizenkilenc párba rendeződnek. Ezekből tizennyolc pár lényegében azonos, az ún. nemi tulajdonságokat hordozó kromoszómapár azonban kissé eltér a többitől. Ez a kromoszómapár határozza meg az ivadék nemét (a nőstények ivari kromoszómapárjának jelölése XX, a kandúroké XY). Az alomban minden macskakölyök egyenlő arányban örököl géneket mind az apától, mind az anyától, de az öröklött gének mindegyiküknél enyhén eltérő rendben helyezkednek el a kromoszómákban, ez az elrendeződés pedig megszabja a kölykök sajátos egyéniségét.

A megfelelő minőségű és mennyiségű föcstej (kolosztrum) felvételét az újszülött macskák sem nélkülözhetik. Fontos, hogy a kölykök az élet első napjaiban elegendő mennyiségű ellenanyaghoz jussanak, ami az árván maradt kölyköknél csak nehezen biztosítható. Tulajdonképpen már az is kielégítő, ha a macskakölykök legalább egyszer frissen ellett macska tejéhez jutnak. Az anyamacska teje az ellés után kb. 3 napig tartalmazza az utódok életbennmaradásához nélkülözhetetlen ellenanyagokat. Bár húsevőknél a magzatok már a méhen belüli fejlődés során a méhlepényen keresztül is hozzájutnak az ellenanyagok egy részéhez (placentáris immunitás), ez korántsem elegendő az újszülött teljes védelméhez. Ha a macskakölykök a föcstej (kolosztrális immunitás) útján nem jutnak elegendő ellenanyaghoz, életmentő megoldásként szóba jöhet az anyaállat véréből előállított vérplazma adása, amelynek ellenanyagtartalma igen jó. Az élet első 24 órájában az ellenanyagok az újszülött bélcsatornáján keresztül is jól felszívódnak. Az újszülött macskák életének kb. első 3-4 hetében legfontosabb táplálékuk az anyatej. Az újszülött macskák testsúlya általában 75-150 gramm között változik. Az újszülött macskák csaknem 20%-ának az elhullását eléhezés okozza, ezért naponta célszerű ellenőrizni a súlygyarapodásukat. Az újszülöttek már a születés után közvetlenül, de legkésőbb 1-2 órán belül táplálékot vesznek magukhoz. A táplálékfelvételt 2-3 óránként ismétlik meg ezután, még kb. 2 hetes korukig. Az egészséges újszülöttek a megszületést követő első 24 órában testtömegükből néhány grammot elveszthetnek, illetve testtömegük stagnál. Ezt követően az első héten napi 15 gramm súlygyarapodás várható. Ha az anyaállatnak nincs teje, akkor az újszülöttek felnevelése dajkásítással vagy mesterséges táplálással oldható meg. Amennyiben mi magunk állítjuk össze a táplálékot, figyelni kell arra, hogy a tehéntej alacsony fehérjetartalma és magas cukortartalma miatt egyedül nem alkalmas táplálékként. Általában mind a kölyökmacskák, mind a felnőtt macskák szeretik a tehéntejet, de egyes egyedek nem kívánják, valamint nem minden macska képes a tejet tökéletesen megemészteni. A tehéntej igen gazdag zsírokban (28-30%), 35-39% tejcukrot, azaz laktózt, 24-28% fehérjét, azaz kazeint és 6% hamut tartalmaz. A magas zsírtartalom miatt nagyon jó energiaforrás lehetne a macskák számára, azonban magas laktóztartalma miatt rendkívül fontos hígítani. A macska teje meglehetősen gazdag laktózban (20-25%), de még így is jóval kevesebbet tartalmaz, mint a tehéntej. A kazein pedig kiváló minőségű és kitűnően emészthető fehérje, amit macskatápokban is használnak fehérjeforrásként. Az újszülött macskák életük első öt hetében kiválóan tudják emészteni a tejcukrot a belükben termelődő specifikus enzimnek, a laktáznak köszönhetően. Elválasztás idején (kb. 6 hetes kor) a laktáztermelés meglehetősen gyorsan 10-30-szor alacsonyabb értékre csökken, mint az újszülöttekben megfigyelhető érték és 12 hetes kor körül eléri a felnőtt állatokra jellemző alacsony szintet. Ha a laktóz mennyisége mind a kölyökmacskáknál, mind a felnőtt macskáknál meghaladja az emésztéshez szükséges laktáz mennyiségét, laza széklet, hasmenés, esetleg véres hasmenés alakul ki. A fiatal, kis testsúlyú macskák pedig igen könnyen kiszáradhatnak, így egy hasmenéssel járó megbetegedés akár végzetes is lehet számukra. Ezzel összefüggésben az emésztőszervi zavarok miatt a fehérjék bontása is zavart szenved, ugyanis a fehérjék sokkal kevésbé vannak kitéve az enzimatikus bontásnak a felgyorsult bélmozgások (hasmenés) miatt, valamint az emésztetlen tejcukor a vastagbélbe kerül, ahol fokozza a bélflóra mennyiségét és ezek a baktériumok több fehérjét építenek be a testükbe, elvonva ezt a szervezettől. Mindezek miatt a legjobban ajánlhatóak a kereskedelmi forgalomban kapható, kismacskák számára készített tejpótló tápszerek. Ezek a tejpótló tápszerek az anyamacska tejének összetételét nagymértékben megközelítik és annak pótlására szolgálnak. Általában por alakban kerülnek forgalomba, a csomagolásban kismacskák számára készült gumi cumi (így nem kell szemcseppentőt alkalmazni) és a mennyiség kimérését szolgáló adagolókanál is található. A port 37°C-os vízhez kell keverni, ugyanis a táplálék legkedveltebb és legelfogadottabb hőmérséklete 37-38°C körül van. Mivel hétnapos korig kb. 3-6 millilitert adunk 2 óránként az oldatból, mindig frissen készítsük el a tejpótlót. A tápszerek összetételére jellemző, hogy a fent leírtak miatt laktózmentesek, de teljes értékűek (a fajspecifikus, fejlődéshez szükséges energia- és a beltartalom figyelembevételével), jól hasznosítható nyers fehérjét, nyers zsírt, A-, D- és E-vitamint is tartalmaznak. A növendék macska táplálására még nagyobb gondot kell fordítani, mert pl. élete első négy hetében négyszeresére hízik születési súlyának.

A betegség annyit jelent, hogy a vese a szervezet folyadék- és elektrolit-egyensúlyának a stabilizálására képtelenné válik és ez a kóros állapot anyagforgalmi és szervműködési zavarokra vezet. A vese vizeletkiválasztó képessége rövid órák vagy napok alatt súlyosan károsodhat és ilyenkor heveny veseelégtelenség következik be, azonban a heveny veseelégtelenség gyakoribb vesén kívüli okokból. Az előidéző faktorokat figyelembe véve a heveny veseelégtelenség következő típusait különböztetjük meg. Vese eredetű heveny veseelégtelenség a vese súlyos, a működőképes vesetestecskék hirtelen megfogyásával járó, heveny betegségeinek következménye. Vese eredetű heveny veseelégtelenség sokszor előfordul akkor is, ha a vese teljesítőképességét már idült vesebetegség jelentősen leszállította és a kutya olyan terhelésnek van kitéve, mint pl. az altatás, amely a vesefunkciókat akár 20-30%-kal is ronthatja. Ilyen átmeneti veseműködés-csökkenést az egészséges macskák tünetmentesen viselnek el, ezzel szemben a már szubklinikai vesebetegekben esetleg az életre veszélyt jelentő heveny veseelégtelenséget idéznek elő. A nem vese eredetű heveny veseelégtelenség oka lehet a nagyvérköri vérnyomáscsökkenés, valamint a vizeletelfolyás akadályozottsága következtében a vizeletnyomás emelkedése a húgyútakban. A teljesen különböző kórokokból közös következmény a glomerularis filtrációs nyomáskülönbség és ezáltal a vizelet-kiválasztás csökkenése. A vérnyomásesés leggyakoribb okai: folyadék-, plazma-, vérvesztés, hányás, hasmenés, bélelzáródás, mérgezés. A vese belső nyomásának emelkedésével jár a húgykövesség, esetleg a húgyútak más okokból (daganatok) való elzáródása vagy szűkülete. A húgyhólyag repedése is a heveny veseelégtelenség tüneteit okozza, mivel az egyszer már kiválasztott vizelet a hashártyáról gyorsan felszívódik, és az abban lévő, egyszer már kiválasztott anyagforgalmi termékek visszakerülnek a véráramba.
Következmények, tünetek. A heveny veseelégtelenség számos oka és több típusa ellenére eléggé egyöntetű, abban általában négy, egymást követő szakaszt lehet megkülönböztetni.
1. A károsodás szakasza. A kórok hat a veseműködésre, de a vesekárosodás következményei még nem észlelhetők.
2. A vizelettermelés zavarának a szakasza. A kutya veséje vagy nem, vagy az átlagosnál jóval kevesebb vizeletet termel, a vizelet mennyisége megfogy vagy megszűnik a vizeletürítés.
3. A bő vizelés szakasza. A csökkent vizeletürítést a bő vizelés váltja fel, amely a javulás jele.
4. A felépülés szakasza. A vizeletkiválasztás normalizálódik, az eredeti veseműködés visszaalakul.
A heveny veseelégtelenség anyagforgalmi következményei jelentősek, jórészt ezek határozzák meg a szindróma klinikai tüneteit és annak kimenetelét. Jelentős következmény a kálium-ionok felszaporodása, amely görcsök keletkezésében és a szívműködés zavaraiban nyilvánul meg. A vérben felhalmozódó anyagok főleg savanyú bomlástermékek, ezért metabolikus acidózis, sőt acidózisos kóma alakul ki, az utóbbi a heveny veseelégtelenség különösen súlyos következményei közé tartozik. A tünetek, a kimenetel sok esetben a heveny veseelégtelenséget kiváltó betegség függvénye, és lehetséges az is, hogy az alapbetegség jelenségei a heveny veseelégtelenség szimptómáit elfedik.
Gyógykezelés. A vese eredetű heveny veseelégtelenség sikeres kezelése nehéz, erre csak akkor van esély, ha az alapbetegség nem teszi reménytelenné a kilátásokat. A vesén kívüli okból keletkezett heveny veseelégtelenség esetében a kilátások általában jobbak, a terápiát a sokk megszüntetése, a vérnyomás normalizálása, a plazmavolumen kiegyenlítése jelenti, ennek módja elsősorban infúziók alkalmazása. Más esetekben a húgyútak elzáródásának a megszüntetése áll a kezelés középpontjában.

Kóroktan. A heveny vesegyulladások kiváltóinak ismételt vagy tartós hatása, kiterjedt veseelfajulás, a vese hiányos vérellátása a leggyakoribb kórok.
Tünetek. A betegség lappangva fejlődik, ismétlődő, de rövid ideig tartó heveny, majd nyugalmi stádiumok után alakul ki. A vese állományában felhalmozódó gyulladásos sejtek nyomják, elsorvasztják, így a működőképes veseegységek száma fokozatosan csökken. Az idült folyamatokban a felhalmozódó kötőszövet zsugorodik, ami tovább rontja a vese teljesítőképességét. Legszembetűnőbb tünet a váltakozó és fokozott étvágy, a szomjúság és a kondícióromlás, a vese kompenzáló törekvéséből adódó bőséges vizelés. A látható nyálkahártyák kis erei kitágulnak, megjelenik a kötőhártya erezetes belövelltsége. A szőr eldurvult, fénytelen, a bőr rugalmatlan. Szőrhullás, ekcéma is kialakulhat. A vesetájék ritkán mutatkozik fájdalmasnak. Az idült folyamat a vese megnagyobbodását vagy megkisebbedését is okozhatja (jól tapintható). A veseműködés zavarának feltűnő jele, hogy az állat elveszíti szobatisztaságát. Gyakori az éjszakai bevizelés. A légzés mélysége fokozódik. A vizelet világos, sűrűsége csökken és szomjaztatás után is ilyen marad. A fehérjetartalom a vizeletben csekély.
Kórhatározás. A vérfogyottság, szomjúság, bőséges vizelés az idült vesegyulladás állandó kísérő jelensége. A heveny vesegyulladás láz, nagyfokú elesettség, hányás, gyöngeség, valamint a jellegzetes sejtszegény vizeletlelet alapján zárható ki. Elfajulás esetén a vizelet sűrű és nagy a fehérjetartalma, de minimális a sejttartalma. Vizenyők is mutatkoznak. Az állat hányása, hasmenése rendszerint véres jellegű, szájbűz, vérfogyottság, elesettség, csekély vizeletsűrűség, igen magas karbamid érték jellemző. A vesemedence-gyulladást láz, bűzös, nagy üledéket adó vizelet jelzi.
Gyógykezelés. Az antibiotikumok és gyulladáscsillapítók csak a heveny fellángolási szakaszokban használhatók. Törekedni kell az alapbántalom (gennyesedéses fogmeder, prosztata-, mandula-, méhgyulladás, húgykövesség) megszüntetésére. Az ivóvízbe konyhasót és szódabikarbónát adhatunk (l-l kávéskanál/liter). Az eleség só-, fűszerszegény legyen, egyes tápgyártó cégek vesekímélő tápokat (foszforszegény) is gyártanak. A Seduxen injekció étvágyjavító. Teljes értékű fehérjét (baromfi- és marhahúst) és foszforszegény gyári eleséget etessünk. A C-, D3- és B-vitaminok, víz adása bőséges legyen.

A veseelfajulás alatt azokat a kórformákat értjük, amikor a vese állományában a kórok hatására rövid idő alatt főleg degeneratív és elhalásos elváltozások alakulnak ki.
Kórokok. A veseelfajulás lehet hosszabb ideig tartó vérkeringési elégtelenség következménye (sokkvese). Igen sok vesekárosító (nephrotoxikus) anyag ismert, amelyek felvétele veseelfajulást idézhet elő. Ezek lehetnek vegyszerek, gyógyszerek, baktériumtoxinok stb. Az általuk okozott betegségek közül, a gyakoriságot figyelembe véve, a hemoglobin-nephrosist és a gépkocsi-hűtőfolyadék-mérgezést emeljük ki. A hemoglobin-nephrosis vörösvérsejt-széteséssel járó betegségek súlyos következménye, szövődménye, amely a macska gyógyulási kilátásait rontja. Előfordul, hogy az alapbetegséget sikerül elhárítani, azonban a vesekomplikáció akár a beteg életben maradását is veszélyeztetheti. A hűtőfolyadék- (etilénglikol-) mérgezés következtében a vese állományában kálcium-oxalát kristályok keletkeznek, amelyek a parenchima rendszerint végzetes kimenetelű elváltozását idézik elő.
Lefolyás, tünetek. A megbetegedés súlyossága a nephrotoxin károsító hatásának a mértékétől, valamint a vese állapotától függ. Ha a vese már nem volt teljesen ép, amikor a károsító hatás érte, és ezzel különösen idősebb macskák esetében kell számolni, a következmények is súlyosabbak. Az enyhe nephrosis szinte tünetmentes, sokszor csak a fehérjevizelés mutatja, hogy a szervben elfajulásos folyamatok zajlanak le. A súlyos nephrosis lefolyása, tünetei, kimenetele a HVE jelenségeivel egyeznek meg. A betegség gyógyulási tendenciáját a vizeletürülés, a bő vizelés megindulása mutatja. A vesegyulladás (nephritis) olyan vesemegbetegedés, amelyben a glomerulusok vagy a vese kötőszövetes állományának gyulladása játszik vezető szerepet; az első esetben glomerulonephritis, az utóbbiban pedig interstitialis nephritis fennforgásáról van szó. A glomerulonephritis az esetek többségében immunpatológiai folyamatok következménye. Az interstitialis nephritis pedig inkább fertőzések (baktériumok és vírusok) miatt lép fel.
Lefolyás, tünetek. A vesegyulladás a legtöbb esetben hosszú időn át tünetmentes. Később a folyamatos fehérjeveszteség, a működőképes glomerulusok és a tubulusok megfogyása étvágytalanságot, elgyengülést, fáradékonyságot, lesoványodást és végül az urémia tüneteit idézi elő. Megfogy a vér fehérjekoncentrációja, ezért vizenyős duzzanatok jöhetnek létre a has alján, a fejen, valamint hasvízkór és más testűri savó-felhalmozódás mutatkozhat. A vizeletben fehérje és vér lehet jelen.
Gyógykezelés, kimenetel. Az alapbetegség megszüntetésére nincs vagy alig van lehetőség. Az immunfolyamatok gátlása folyamatos prednizolon-terápiával képzelhető el, eredményessége kérdéses. Legtöbbször csak tüneti terápiához folyamodhatunk.

A vese- és vesemedence-gyulladás (pyelonephritis) bakteriális eredetű, többnyire idült, ritkán heveny lefolyású betegség, amely vesemedence-gyulladással kezdődik, ami a későbbiekben a veseállományra terjed rá. A betegség az alsóbb húgyútak fertőződéséből terjed rá a vesemedencére. Gyakori, de sokszor jelentősebb következményekkel nem járó, rejtve maradó kórforma. Problémát azok a ritka esetek okoznak, amikor a betegség a veseszövet nagyfokú pusztulását idézi elő, ami miatt IVE fejlődhet ki. A pyelonephritis kórjóslata olyan értelemben jó, hogy a macska a betegséggel hosszú évekig elélhet különösebb tünetek nélkül. A hosszú távú prognózis azonban kedvezőtlen, mivel IVE a következmény a betegség kezelése antibiotikumokkal nehéz és bizonytalan eredményű.
Vesefibrosis (vesecirrhosis). A vesében idült gyulladás vagy regresszív elváltozások nyomán kötőszövet képződik, amely hónapok-évek alatt szaporodik fel, zsugorodik és fokozatosan tönkreteszi a szerv működő szövetét. A következmény IVE kialakulása. Idős macskák gyakori betegsége, középkorúakban sem ritka. A betegség tünetei, lefolyása megegyeznek az IVE szimptómáival és következményeivel.

A húgyhólyaggyulladás (cystitis) rendszerint a húgycső és esetleg más húgyszervek fertőzéses betegségeivel együtt járó kórforma. A kórokozó baktériumok többsége a húgyszervek környékének állandó lakója és csak elszaporodásukat elősegítő körülmények között képesek a húgyszervekben elszaporodni, azokban gyulladást előidézni. A fertőzést elősegítő tényezők (kiváltó faktorok): a nyálkahártyák lehűlése, a vizeletpangás, a húgyhólyag záróizmának gyengesége vagy bénulása, a nőstények rövid, egyenes húgycsöve. A nemi szervek gennyes folyamatai (méhgyulladás, prosztatagyulladás, valamint a húgykövesség ugyancsak elősegítői a húgyúti fertőzéseknek. A húgyhólyaggyulladásra a gyakori és fájdalmas vizeletürítés, máskor a szinte állandó vizeletürítési kényszer a jellemző. A vizelet zavaros, sokszor vörhenyes színű, szaga kellemetlen. Az eredményes gyógykezelés előfeltétele a kiváltó tényezők kiküszöbölése. A baktériumos fertőzés ellen antibiotikumterápiát lehet alkalmazni.

A vesekövesség ritka betegség. Nőstény macskákban többször kerül megállapításra, mint kandúrokban.
Kóroktan: A húgykőképződés sokrétű, minden részletében még nem teljesen ismert, komplex folyamat. Kialakulásához több tényező együttes hatására van szükség. A külső tényezőkből a kőképződést elősegítő eleség összetétele, az endogén hatásokból a szervezet anyagcserezavara, a húgykészülék heveny és idült gyulladásos és más típusú betegsége, a szervezet víz-, elektrolit-, sav-bázis egyensúlyzavara, hajlam, anyagcserezavarok a legjelentősebbek. A vesetényezőkből a vesetubulusok és -glomerulusok hámrétegének elfajulása, lelökődése (kőképződési mag keletkezése), magas pH-jú, koncentrált vizelet képződése, a védőkolloidok mennyiségének csökkenése a leggyakoribbak. A vizeletpangás a húgyútakban, a nyálkahártya hámrétegének fertőzéses, gyulladásos elfajulása, leválása fontos hajlamosító. Rendszerint (60-90%-ban) magnézium-ammónium-foszfát (triperfoszfát, struvit) összetételű kő képződik, előfordulnak még húgysav (urát) és cisztin összetételű kövek. A húgysav- és kálcium-oxalát-kövek 10-10%-ban, a cisztinkövek 5%-ban fordulnak elő. A leggyakrabban keletkező foszfát- (struvit-) kövek lúgos vizeletben, rendszerint baktériumos fertőzés következtében alakulnak ki.
Tünetek: A vesehúgykövesség rendszerint nem jár panaszokkal. Ha a húgykő a vesemedencét szinte lenyomatszerűen tölti ki, azt kitágítja, sorvasztja, károsítja a nyálkahártyát. Így vesemedence-gyulladás alakul ki, amelyre nagyfokú bágyadtság, étvágytalan, kötött mozgás, véres, zavaros, bűzös vizelet ürítése hívja fel a figyelmet. A vérvizelés, sok baktérium és hámsejt a vizelet üledékében nagyon gyakori lelet. A vesetájék fájdalmas, a vesék kemények, nagyok, vizelési zavar is mutatkozhat. Idült veseelégtelenség is kialakulhat. A vesekő a húgyvezetőkbe is ékelődhet, a kőre a vezeték fala görcsösen rászorul és ez heves hasi fájdalmakat (vesekőkólika) okozhat.
Kórhatározás. A vese- és a vesemedence-kövességre a röntgen-, ultrahangvizsgálat, esetleg pyelographia (a vesén kiválasztódó röntgenkontraszt befecskendezése után végzett röntgenfelvétel) utal.
Gyógykezelés. A vesemedencében lévő húgykő eltávolítása csak műtéttel lehetséges. A gyógyulás azonban csak akkor remélhető, ha a veseállomány sorvadása még nem olyan jelentős, hogy idült veseelégtelenség alakult volna ki. A C-vitamin, ammónium-klorid az eleségben, a vizeletet kedvező vegyhatásúvá savanyítja. Urofur, Urofree tabletta adása szükséges. Egyes tápgyártó cégek speciális vesediéta tápokat is gyártanak.

A párosodást követő 15-18. naptól kellő gyakorlattal megállapítható a 15-20 mm átmérőjű méhampullák hasfalon át való kitapintásával. A 18. nap utáni időszakban az ampullák növekednek és fokozatosan felpuhulnak. Az 59 napos vemhesség utolsó két hetében a magzatok jól kitapinthatok.
A vemhesség hüvelyvizsgálattal való megállapításának jelentősége a méhnyak sejtjei által termelt váladék tulajdonságainak ismerete óta fokozódott. A nyalka tulajdonságai közül kémhatása és beszáradási mikroszkópos képe jól felhasználható a vemhesség diagnosztizálására, ha nem áll fenn hurutos állapot.
A vizsgálathoz a nyálkát a hüvelytükörrel megvilágított, zárt méhszájból nyerjük, kis pálcára csavart vattatamponnal. A kémhatást indikátorpapírral mérjük. A savanyú kémhatás (pH 6,2-6,9) nem ivarzó állat esetén a vemhességet jelzi. Ezután a tampont tárgylemezen végighúzzuk és beszáradás után mikroszkóp alatt vizsgáljuk. Vemhesség esetén a beszáradt nyalka durva rögöket alkot. A vemhesség e módszerrel, tehát a nyalka savanyú kémhatása és rögösödése alapján, a párosodást követő egy hét múlva -kellő gyakorlattal- már valószínűsíthető. Hüvelyhurut esetén e vizsgálat nem ad értékelhető eredményt.
A vemhesség még ultrahangvizsgálattal is megállapítható.

Mint gyakorló állatorvos, naponta jó néhány macskával találkozom. Számos esetben látok olyan betegségeket és bántalmakat, amelyek megfelelőbb tenyésztési előzményekkel elkerülhetőek lehetnének. Ezek közül a betegségek közül számos veleszületett. Először is tisztázandó, hogy számos veleszületett bántalom nem öröklődő és az örökletes betegségek sem minden esetben veleszületettek (azaz csak az élet folyamán később lesznek felismerhetőek). A veleszületett bántalmak olyan strukturális, szervi és működésbeli rendellenességek, amelyek már a születés pillanatában felismerhetőek. Néhány öröklődő rendellenesség nem veleszületett, mert a megszületéskor még nem ismerhetőek fel. Más szempontból az örökletes rendellenességek két csoportra oszthatóak, a spontán és a szelekciós rendellenességekre. A spontán (véletlen) rendellenességek spontán mutációk (a genetikai anyag hirtelen megváltozása) következményei. Ezek váratlanul és bármikor felléphetnek egy tenyészetben. A szelekciós rendellenességek a szervek, szervrendszerek felépítésében és működésében mutatkozó olyan hibák, amelyeket a célzott (szelektív) tenyésztői munka során előnyben részesítünk, sőt sokszor mindenekfelett ennek az elérésére tenyésztünk. Ezek a hibák gyakran olyan tulajdonságok is lehetnek, amelyek egyes fajtáknál kívánatosak, sőt a legszélsőségesebb esetben fajtajellegnek minősülnek, más fajtáknál ezzel ellentétben súlyos defektusnak számítanak. Ezeknek a defektusoknak a megjelenéséhez hozzájárulnak az emberek, a korok és a divatok. Az állatorvosok felelősége óriási lehet, gondoljunk csak az egyes korrekciós műtétekre (etikátlan pl. a rejtettheréjűség esetén a here vagy herék lehúzását célzó műtét, a bántalom ugyanis örökletes). A genetikai rendellenességek eltüntetését műtéti úton és a genetikailag súlyosan terhelt macskák továbbtenyésztését külföldön nemzetközi szabályok tiltják. A macskadivatot, csakúgy, mint a ruhadivatot, sokszor nem racionális okok mozgatják. A macskadivat szokásainak engedelmeskedve számos tenyésztő járul hozzá olyan egyedek megszületéséhez, amelyek szinte már csaknem torzszülöttnek számítanak. A macskaszaporítók (egyes esetekben már szinte szószerinti macskagyárakról beszélhetünk) sokszor felelőtlenül és nem eléggé előretekintően járultak hozzá az egyes rendellenességek gyakoribb megjelenéséhez. Mindezek miatt a legtöbb állatorvos lebeszéli az ilyen genetikailag terhelt macskák tulajdonosait azok továbbszaporításáról. Azonban meg kell jegyezni, jó néhány rendellenesség nem ilyen súlyos, esetleg egyszerű műtéttel korrigálható, vagy legszerencsésebb esetben spontán eltűnik a tenyészetből. Az állatorvosok ezért hívják fel a tenyésztők figyelmét egyes esetekben a szükséges tenyésztéshigiéniai lépések megtételére (ez jelentheti bizonyos egyedek tenyésztésből való kizárását is).