Mint gyakorló állatorvos, naponta jó pár kutyával találkozom. Számos esetben látok olyan betegségeket és bántalmakat, amelyek megfelelőbb tenyésztési előzményekkel elkerülhetőek lehetnének. Ezek közül a betegségek közül számos veleszületett. Először is tisztázandó, hogy számos veleszületett bántalom nem öröklődő és az örökletes betegségek sem minden esetben veleszületettek (azaz csak az élet folyamán később lesznek felismerhetőek, gondoljunk csak a legismertebbre, a csípőízületi diszpláziára). A veleszületett bántalmak olyan strukturális, szervi és működésbeli rendellenességek, amelyek már a születés pillanatában felismerhetőek. Néhány öröklődő rendellenesség nem veleszületett, mert a megszületéskor még nem ismerhetőek fel. Más szempontból az örökletes rendellenességek két csoportra oszthatóak, a spontán és a szelekciós rendellenességekre. A spontán (véletlen) rendellenességek spontán mutációk (a genetikai anyag hirtelen megváltozása) következményei. Ezek váratlanul és bármikor felléphetnek egy tenyészetben. A szelekciós rendellenességek a szervek, szervrendszerek felépítésében és működésében mutatkozó olyan hibák, amelyeket a célzott (szelektív) tenyésztői munka során előnyben részesítünk, sőt sokszor mindenekfelett ennek az elérésére tenyésztünk.
Ezek a hibák gyakran olyan tulajdonságok is lehetnek, amelyek egyes fajtáknál kívánatosak, sőt a legszélsőségesebb esetben fajtajellegnek minősülnek, más fajtáknál ezzel ellentétben súlyos defektusnak számítanak (ilyen pl. a szabálytalan törpe alkat a tacskó fajtánál). Ezeknek a defektusoknak a megjelenéséhez hozzájárulnak az emberek, a korok és a divatok. Az állatorvosok felelősége óriási lehet, gondoljunk csak az egyes korrekciós műtétekre (etikátlan pl. a rejtettheréjűség esetén a here vagy herék lehúzását célzó műtét, a bántalom ugyanis örökletes). A genetikai rendellenességek eltüntetését műtéti úton és a genetikailag súlyosan terhelt kutyák továbbtenyésztését külföldön nemzetközi szabályok tiltják (Finnországban pl. így sikerült csípőízületi diszpláziától csaknem mentes kutyapopulációt létrehozni). A kutyadivatot, csakúgy mint a ruhadivatot, sokszor nem racionális okok mozgatják. A kutyadivat szokásainak engedelmeskedve számos tenyésztő járul hozzá olyan egyedek megszületéséhez, amelyek szinte már csaknem torzszülöttnek számítanak. Itt merülhet fel a kérdés, hogy a pár évtizeddel ezelőtti ún. eredeti bulldognak voltak-e légzési problémái, szüksége volt-e mesterséges termékenyítésre és császármetszésre, ha szaporodni kívánt.
Valószínűleg a régi Angliában élő ún. eredeti bulldog nem küszködött ennyi problémával. A kutyaszaporítók (egyes esetekben már szinte szószerinti kutyagyárakról beszélhetünk) sokszor felelőtlenül és nem eléggé előretekintően járultak hozzá az egyes rendellenességek gyakoribb megjelenéséhez. A mesterséges termékenyítés és a császármetszés alkalmazása olyan (szintén egyes esetekben terhelt) egyedek szaporodását is elősegíti, amelyek a természetes körülmények között már nem is szaporodnának. Mindezek miatt a legtöbb állatorvos lebeszéli az ilyen genetikailag terhelt kutyák tulajdonosait azok továbbszaporításáról. Azonban meg kell jegyezni, jó néhány rendellenesség nem ilyen súlyos, esetleg egyszerű műtéttel korrigálható, vagy legszerencsésebb esetben spontán eltűnik a tenyészetből. Írásommal természetesen nem akarok fekete-fehér dolgokat leszögezni, hanem csak arról akarok elgondolkodtatni, hogy az állatorvosok miért hívják fel a tenyésztők figyelmét egyes esetekben a szükséges tenyésztéshigiéniai lépések megtételére (ez jelentheti bizonyos egyedek tenyésztésből való kizárását is).
Dr. Horváth Dávid
